"Akkor ezt mondta szolgáinak: A menyegző ugyan kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók. " (8)

Méltóság… Amikor ezt mondjuk, piedesztálra állított emberekre gondolunk. Akik valami miatt méltóságosak lettek: rendszerint a gazdagság, a hatalom vagy a másokra gyakorolt hatás okán. Hogy méltóak-e rá, vagy sem, az egy másik kérdés. Mert méltónak lenni valamire nem gazdagság, hírnév vagy befolyás kérdése. Akár jutalomra, akár büntetésre méltó valaki, azt ki kellett érdemelni. Munkával, hozzáállással, tettekkel – ha a jutalomra gondolok, és ezek hiányával, ha a büntetésre.

A példázat arról beszél, hogy hogyan lehet elveszíteni azt, hogy méltók legyünk a királyi vendégségre. Van ugyanis egy meghívás egy menyegzőre – ma úgy mondjuk: „save de date” azaz jegyezd meg az időpontot, mert fontos esemény fog történni. Amikor erre a fontos eseményre sor kerül, a meghívottak nem mennek el. Fontosabbak voltak a saját dolgaik: a föld művelése, a kereskedés, mások meglátogatása, mint a menyegző. Ezzel veszítették el a királyi vendégségen való részvételre a méltóságukat.

És mi mivel veszítjük el a méltóságunkat, hogy az Isten országába juthassunk? Mert a királyi menyegző példázata erről szól. A meghívás megtörtént, a király, azaz Isten bennünket is vár. Mi erre a válaszunk? Elfogadjuk? Keressük Vele a kapcsolatot? Vagy hátat fordítunk és megyünk a saját dolgaink után? Nem mindegy mit döntünk. Mert a lét, az öröklét a tét.

Legyenek láthatóvá tetteid szolgáidon, és méltóságod fiaikon! Legyen velünk Istenünknek, az Úrnak jóindulata! Kezeink munkáját tedd maradandóvá, kezeink munkáját tedd maradandóvá! Ámen /Zsolt 90,16-17/