,,Amikor korán reggel a város felé ment, megéhezett. Meglátott egy fügefát az út mellett, odament, de semmit sem talált rajta, csak levelet. Ekkor így szólt hozzá: Ne teremjen rajtad gyümölcs soha többé! És azonnal elszáradt a fügefa.” (18-19)

Ez a történet igazán csak az egész összefüggésében érthető, nem lehet kiszakítva magyarázni. Érthetetlen, hogy Jézus itt szint dühbe gurul. Nincs fügeérés ideje, Ő mégis gyümölcsöt keres a fán. Miért átkozott meg Jézus egy önhibáján kívül nem termő fügefát?

Ami itt történik: egy példázat dramatizálva. Jézus, a keleti ember, tanítványainak, a keleti embereknek egy példázatot mond, de úgy mondja, hogy szinte be is mutatja. Egyszer már szólt Jézus a fügefáról, s csak ennek a fényében érthető igazán ez a példázat. Az elsőt Lukács jegyezte le evangéliumában:

,,Egy embernek volt egy fügefája a szőlőjében, és kiment, hogy gyümölcsöt keressen rajta, de nem talált. Azt mondta erre a vincellérnek: Íme, három éve, hogy idejárok gyümölcsöt keresni ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki, miért foglalja a földet hiába? De az így válaszolt neki: Uram, hagyd meg még ebben az évben, míg körülásom és megtrágyázom, hátha terem jövőre, ha pedig nem, akkor vágd ki!” (Lk 13,6-9)

Itt a fügefa! Ez a fügefa, amiről szó van, tulajdonképpen a hivatalos vallási szervezet szimbóluma. Amelynek Ő is tagja, gyermeke volt, adott három esztendőt a megtérésre. Ez letelt, a kegyelmi időnek vége. A tanítványok bizonyára emlékeznek még erre a példázatra. Jézus most egy újabb példázatot mond, de ezt nem is mondja, hanem bemutatja.

Az a fügefa, amelyikről most szó van, nagy, zöld levelektől volt ékes, szemre szép fa, de nincs rajta gyümölcs – bár lehetett volna, mert azon az éghajlaton egy évben háromszor termett. Amikor másodszor hajtott leveleket, száraz gyümölcs még mindig volt rajta az első termésből. Ezek a szemek megaszalódtak, s az éhes vándorok ilyen száraz, de azért ehető gyümölcsöket találtak a nagy, zöld levelek között. Jézus tehát maradékot keresett, mint éhes vándor.

A fügefa, amit a zsidók éppen a bő termés jelképeként használtak, csak zöld volt, szép volt – de vége lett. A kegyelmi idő letelt, a fügefa kiszáradt. Jézus kimondta az ítéletet, a kocka el volt vetve: az akkori hivatalos vallás szimbóluma kiszáradt.

Adja magát a kérdés: a mi életünk fáján talál-e gyümölcsöt a Megváltó? Vagy csak hiúságlombok zizegnek? Csak a levelek nőnek és gyümölcs nem terem soha? Az Ige megítél minket. Minket is megtéveszt legtöbbször a látszat, a burok. De van úgy, hogy a sok cím, szerep, gesztus, pozíció mögött nincs semmi. Gyümölcstelen az az élet! Egyszer majd lehullanak rólunk szerepeink, s dideregve kell megállnunk az ítélet széke előtt, s nem mondhatjuk: ,,Én ezt vagy azt a szerepet játszottam.” Úgy kell megállnom, aki voltam. Aki valóban voltam.

Imádság:

Drága Urunk! Szeretnénk Benned maradni, hogy gyümölcstermő legyen az életünk! Ámen.