,,Ők ezt felelték: Uram, nyisd meg a szemünket! Jézus megszánta őket, megérintette szemüket, és azonnal visszanyerték látásukat és követték őt.” (33-34)

Jézus Jerikón halad át, sokféle szolgálata van még. Sokféle – mégis egyféle! Keresztje felé halad: nyitott szemmel, figyelmesen. Mindig meglátja, amit az Atya éppen elé ad, az alkalmat a sokféle és mégis egyféle szolgálatot: menteni. Itt van egy újabb alkalom – Isten üdvtervéből kisarjadt és abba beleillő: kairos, idő. Az egyetlen alkalom, olykor az utolsó lehetőség. Az Isten által számunkra is készített alkalomnak van egy sajátos tulajdonsága azon kívül, hogy elillan. Az, hogy Isten mindenkinek szíve vágya, állapota szerint adja. Aki jóra vágyik, annak jót készít. Aki semmire se vágyik – ahhoz a semmi jön közel. Aki gonosz állapotban gonoszra vágyik – az a gonoszra kap jó alkalmat. Júdás is jó alkalmat keresett, hogy elárulja Jézust – és megkapta.

A két vak számára az alkalom már közeledik. Várták, figyelték, hallgatták az élet zúgó eseményeit. Kifelé vágytak abból, amiben voltak, túlfigyeltek percnyi életükön. A járókelőktől már hallottak Jézusról. Aki halottakat támaszt, betegeket gyógyít s megnyitja a vakok szemeit. S most éppen erre jár! A jerikói vakok nem többre, hanem ,,másra” vágytak. Más életre. Nem alamizsnára, nem arra, ami eddig volt, hanem világosságra. Új életre. Olyan életre, ami nem koldusélet.

Sokszor nekünk sem az a bajunk, hogy kevés az élet alamizsnája, amit kapunk. Kevés szeretetet, kevés megértést, kevés örömöt. Ha esetleg többet kapnánk, akkor sem változna meg jelentősen az életünk. Nekünk sem többre, hanem ,,másra” van szükségünk. Lehet, hogy olyanok vagyunk mi is, mint azok a rabok, akik a világ ezerféle börtönében, vastag falak, sűrű rácsok mögött azon panaszkodnak, hogy híg a leves, kevés a kenyér, kemény a fekhely, durvák az őrök… Pedig csak egyetlenegy dologra volna szükségünk: kikerülni a börtönből! Ki a szabadba. Ahol a kevés kenyér is elég. Ahol a híg levesnek is jobb az íze. Ahol még a földön is jól lehet aludni, mert: mert más. Nem több, hanem egészen más!

A nagy börtönőrt meg lehet vesztegetni. A Kísértőt. Szívemért valamiért több kenyeret ad. Valamivel több kedvezményt az eszemért. Becsületemért kissé magasabb polc a jutalom. Csillogóbb név ára: a lelkem. Még egy kis titkos örömöt is ad, de csak a börtönön belül, az ő birodalmán belül. A két vak nem az Isten nevében koldult már, hanem magát az Istent kérte, mert az élő Istenre volt szükségük. Ezért kiáltották annak a nevét, aki nagyobb a börtönőrnél. Akiről azt prófétálták, hogy azért jön majd, hogy a vakok szemeit megnyissa, a foglyoknak szabadulást hirdessen. Szabadulást! Két évezred óta szüntelenül történik a rabok kiszabadítása a börtönből. A kolduséletből. A vakságból. A mi csodánk is úgy történt, történhet, hogy kiáltunk a mélyből, ahogy a két vak tette.

Imádság:

Köszönjük Megváltó Urunk, hogy kihallod remegő hangunkat százmillió más hang közül, ha kiáltunk Hozzád! Köszönjük, hogy megfizetted szabadságunk árát. Ámen