„Aki hálaadással áldozik, az dicsőít engem, és aki ilyen úton jár, annak mutatom meg Isten szabadítását.” (23)

A demokrácia az, amikor két farkas és egy bárány arról szavaz, mi legyen a vacsora. Nem szeretnék politikai rendszerek minősítésébe kezdeni, de az előbbi gondolat kifejezi az embernek egy alapvető vágyát az egyenlőségre. Legalábbis egészen addig szeretnénk egyenlő bánásmódban részesülni, amíg abból hasznunk származik. Szeretnénk, ha a kapcsolatainkban egyenlőek lennénk, ha egyenlő félként kezelnének minket. Ha egyenlő jogokkal rendelkeznénk, vagy legalább ugyanannyi jogunk lenne, mint a másik embernek. Azzal ritkán van problémánk, ha esetleg mi kerülünk valaki más fölé egy adott szituációban. Ha olyan élethelyzetbe kerülnénk, amikor valaki jogtalanul, a hatalmával visszaélve elkezdene uralkodni rajtunk, akkor az ilyen viszonyt mélységes utálattal fogadnánk. Nem szeretjük az alávetettséget, a ránk kényszerített hierarchikus rendszereket. Amikor ezt mégis elfogadjuk, akkor is leginkább azért tesszük, mert nincs más választásunk, vagy jobb esetben hasznunk származik belőle.

A probléma ott kezdődik, amikor az Istennel való kapcsolatunkban is visszaköszön az egyenlőségnek ez a vágya. Pedig, ha végiggondoljuk, természetünknél fogva kizárt az egyenlőség. A teremtmény sosem lesz egyenlő a teremtővel. A véges mindig csupán része lesz a végtelennek, de sosem lesz egyenlő vele. Adhatok-e egyáltalán bármit az Istennek, hogy kicsit kiegyenlítsem a viszonyunkat? Van-e olyan helyzet, amiben ő is nyer, meg én is nyerek? Veszélyes terep, mert bár rögtön rávágjuk, hogy nem, mégis sokszor megpróbáljuk. Szeretnék valamit az Istentől? Elmegyek templomba. Legalább most, amikor nagyon kéne a segítség. Adakozok, hátha én is visszakapok ebből valamit. Jó leszek, ugye akkor… Nem! Ha így gondolkozok, ha az Istent partnernek tekintem, rossz úton járok. Akkor üzlettársat gyártok belőle, aki köteles visszatéríteni mindazt, amit én a másik oldalról befektettem a közös kapcsolatba. Ha nem kapom meg, amit szerettem volna, akkor pedig csalódni fogok, akkor az Isten nem is szeret engem.

De összekevertem a sorrendet! Csak egyféleképpen működik: felismerem, hogy bár semmit nem tudok érte tenni, az Isten mégis annyira szeret, hogy a Fiáért megszabadított a halál és a bűn rabságából, ezért pedig végtelenül hálás vagyok neki. Ez az egyetlen, amit az Istennek adni tudok. Nem demokrácia, nem üzlet, hanem az egyetlen lehetőség.

Mennyei Atyánk! Kérünk, hogy segíts meglátni végtelen hatalmadat. Felismerni, hogy nekünk a legjobb lehetőség az, ha elfogadjuk, hogy felettünk állsz. Köszönjük, hogy te ennek ellenére nem uralkodni akarsz rajtunk, hanem minden méltatlanságunk ellenére szeretett gyermekeiddé fogadtál bennünket.