„Járjátok körül Siont, kerüljétek meg, számláljátok meg tornyait! Jól nézzétek meg bástyáit, járjátok be palotáit, hogy beszélhessetek róla a jövő nemzedéknek. Bizony, itt van Isten, a mi Istenünk örökkön-örökké, ő vezet minket mindhalálig.” (13-15)

A talmud szerint „az, aki nem látta Heródes templomát, sosem látott gyönyörű épületet.” Nagy Heródes valóban úgy tervezte meg a templom épületét, hogy az a Római Birodalom egyik legnagyobb épülete legyen. A fő munkálatok tíz évig folytak, de a teljes építkezés közel nyolcvan éven át tartott. Josephus Flavius, a zsidó történetíró leírása szerint a templom épületének minden oldalát aranytáblák borították, de még a húsz méter magas ajtaját is. Amikor a nap felkelt, olyan erős volt az aranytáblákról visszaverődő fény, hogy az embereknek el kellett takarniuk a szemüket.

Az impozáns külső csupán másodlagos jelentéssel bírt egy zsidó ember számára. A pompán túl a templom volt az Isten jelenlétének a helye, de itt mutatták be az áldozatokat is, tehát az Isten kiengesztelésének a színtere is a templom volt. Nem csoda, hogy óriási jelentőséggel bírt minden izraelita számára. Jeruzsálem, a szent város, a templom, a kultusz, az istentisztelet mind összefüggött egymással. Miközben a zsoltárt olvassuk, mi is rácsodálkozhatunk a sosem látott hely szépségére. Ezzel egyidejűleg viszont megjelenhet a döbbenet, mert tudatosul bennünk, hogy ez ma már nagyon nem így néz ki. A várost a rómaiak porig rombolták, a templomból kő kövön nem maradt. Utóbbit szó szerint kell értenünk, mivel a rómaiak a köveket darabokra zúzták, hogy a benne maradt arany darabkákat is ki tudják nyerni. Nem maradt semmi a Szentek szentjéből, csak a külső falak, amit ma Siratófal néven ismerünk. Bár a zsidók nem használják a kifejezést, de jól jelzi azt a tragédiát, amit a pusztítás nyomán éltek át és élnek meg a zsidók azóta is.

Akkor a zsoltár szép leírása mégsem lenne igaz? Még sincs ott az Isten? A templom, az Isten háza olyan hely lett, amiből az Isten dicsősége eltávozott? A helyzet az, hogy az Isten dicsősége, jelenléte nem a templomtól van, nem csak a templomban tapasztalható meg. Sőt, az egyház ma is komoly erőfeszítéseket tud tenni annak érdekében, hogy az Isten dicsősége még csak véletlenül se legyen látható a külső szemlélő számra, de ez nem az épületen, nem a falakon múlik. Rajtunk múlik, hogy mit mutatunk meg az Isten dicsőségéből a külvilág számára. Jézust kinevették, amikor azt mondta, harmadnapra felépíti a templomot. Rajtunk áll, hogy a kövekben hiszünk, az épületben, a keretekben, vagy abban, hogy mégiscsak Jézusnak volt igaza. Ebben az esetben pedig meg kell, hogy látsszon rajtunk az Isten dicsősége.

Úr Jézus Krisztus! Te a feltámadásod által megmutattad, hogy ahol romlás és pusztulás van, ott lehet élet, ott lehet épülni és építeni. Segíts, hogy a mindennapjainkon láthatóvá váljon a kezed nyoma, hogy mi is másokat építve tudjunk a te dicsőségedre élni.