/Máté 17:1-13/

„Miközben ezt mondta, íme, fényes felhő borította be őket, és hang hallatszott a felhőből: Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, őt hallgassátok!” (5.)

A megdicsőülés hegyén ott van az a Mózes, aki lehozta Isten szerelmeslevelét a népnek, azt a Törvényt, amiben a Szabadító Isten elmondja a vágyát az ember életével kapcsolatban. A Törvény erről szól, hogy a szabadítás feletti öröm és hála hogyan ösztönzi viszontszeretettre a népet és ez hogyan látszik meg az Istennel és az egymással való kapcsolataikban. Ott van Mózes mellett az ószövetség egyik, ha nem a legnagyobb prófétája, a tüzes szekéren elragadott, istenítéletet végrehajtó, halottfeltámasztó Illés és beszélgetnek Jézussal, erősítik és bátorítják őt. A Szeretet és a tőle függő törvény és próféták egy-egy képviselője – ahogyan Lukács eredeti szövege írja – Jézus exodusáról beszélgetnek, arról, hogyan fogja Ő az egész emberiséget kivezetni a bűn hatalmából.  Azt az emberiséget, aminek a jelenlévő képviselői azt is szemléltetik, hogy mennyire rá vannak szorulva és utalva erre a kivezetésre és erre a megváltásra, nemcsak az elalvás, hanem a felébredés miatt is. Mert Péter akkora „böszmeséget” mond, hirtelen álmából felébredve, hogy maga az Isten szakítja félbe, ami azért elég ritka a Szentírás történetei között. Péter sátrat akar csinálni, de nem magának, nem a társainak, hanem három szent helyet a három szent embernek és ekkor szól közbe az Isten. Ez az én szeretett Fiam. Neki nem kell sátor, mert Ő a sátor, Ő a Szentek Szentje, Ő a főpap, Ő az oltár, Ő az áldozat. Minden eddigi kategória egyszer s mindenkorra benne sűrűsödik össze, mert ez lesz az utolsó áldozat, ez lesz az-az utolsó vérontás, ami után nem lesz többé értelme és értéke mindannak, amit a saját megváltásunkért tenni akarunk. Senki sem mehet az Atyához csakis énáltalam. Én vagyok a megváltás egyetlen útja – mondja a szeretett Fiú, akinek ma sem kell építsünk semmit, sem sátrat, sem templomot, csak ahogyan akkor, úgy most is hallgatni kellene Őt és hallgatni kellene Rá!