/Mt 16:21-23/

„Ő pedig megfordulva ezt mondta Péternek: Távozz tőlem, Sátán, kísértesz engem, mert nem Isten akaratára ügyelsz, hanem az emberekére.” (23.)

Sajnos nekünk vallásos embereknek van az-az illúziónk, hogy az életben legalább három lehetőség közül választhatunk. Van a nagy rendező elv, a mindent is elsöprő evangélium, Isten terve, az embert megmenteni és megkeresni akaró szándék, a tékozló fiút hazaváró Atyai szeretet. Ezzel szemben ott a mindent összezavarni akaró kis, vagy nagybetűs Gonosz, a mindent szétdobáló, az Isten ellen lázadó, a legrosszabb forgatókönyveket író. E kettő között pedig ott vagyunk mi, a jószándékú amúgy alapvetően rendes, vallásos törekvésű emberek, akik hát persze néha hibáznak, mert a lónak is négy lába van és mégis meg… Nem vagyunk mi annyira rosszak, próbálkozunk, aztán még néha sikerül is. Jézus Krisztus nyilvánvalóvá teszi, itt Péternek, vagy máshol Nikodémusnak: Ő nem azért jött – ahogy C. S. Lewis írja a „Keresztyén vagyok”-ban -, hogy jobb emberré tegyen minket, hanem azért jött, hogy új emberré formáljon. Ha jobb emberré akart volna tenni, akkor elég lenne meghallgatni a tanácsait, akkor nem kellett volna kereszthalált halnia, akkor lehetne ő a nagy guru, a kiváló tanító. De Ő azért jött, hogy új emberré tegyen, ehhez pedig fel kellett mennie a keresztre, hiszen az volt a bűnünk, hogy az Isten helyére tettük magunk, ezért Isten az Ő Fiában az ember „helyére” tette magát és vállalta a kereszthalált. Aki ezt nem érti, vagy nem akarja érteni, az nem egy jószándékú középutas, nem egy semleges véleményt képviselő pacifista, hanem az sajnos a Sátán oldalán áll. Mert nincs középút. Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvözítse. Mert a világ már ítélet alatt van, mert ami nem a Krisztusé, az a Sátáné, ami nem világosság, az sötétség. Ha pedig Péter lehet „Sátán”, Nikodémusnak meg újjá kell születnie, akkor talán egy kis önmagunkba nézés után, van és lesz mit csinálnunk kicsi egyházunkban is!