„Mily drága a te szereteted, Istenem! Szárnyad árnyékába menekülnek az emberek.” (8)

Belém égett néhány jelenet egy rövidfilmből, amit évekkel ezelőtt láttam. Egy medvebocs menekül egy ragadozó macskaféle elől. Tisztásokon és folyókon keresztül, és a köztük lévő távolság folyamatosan fogy. A kölyök túlélési esélye egyre kevesebb, mert már csak egy ugrásnyira tőle a támadni kész ragadozó. Ekkor a kis medve megfordul, két lábra áll, szembe néz üldözőjével, és vicsorít. Szánalmas, kétségbeesett próbálkozás, hisz egy kölyök hangja legfeljebb egy kisgyermek számára lehet ijesztő, nem pedig egy kifejlett ragadozó számára. És mégis… ebben a vészhelyzetben olyan erőssé vált a hangja, hogy a zsákmányra éhes ellenség elkullog. A bocs nem tudta, de valaki tőle erősebb és nagyobb állt mögötte abban a sorsdöntő pillanatban: a védelmező anyamedve.

Dávid számára sokszor tűnt úgy, mintha az istentelenség érvényesülne a mindennapokban: a szív mélyén suttogó bűn, a diadalmaskodó hazugság és gyűlöletbeszéd, az igazság elleni cselvetés. Akár napjaink korrajza is lehetne ez. Olyan ravasz és kifinomult támadások érik Krisztus ügyét és a keresztyénséget, amelyek joggal kétségbe ejtőek – hogy csak egy példát említsek, elég a párizsi olimpia néhány eseményére visszaemlékeznünk. Ezek a történések van, akit magukkal sodornak, másokat a szorongásba vagy a lemondásba, kilátástalanságba taszítanak. Nem szabad homokba dugni a fejünk, meg kell ismerni az ellenfelünk, Dávid is részletekbe menően írja le a 36. zsoltárban az istentelenség jellemzőit. De ennél tovább megy!

Tudja, Valaki nagyobb áll mögötte, akinek szárnyai védelmezően betakarják. S ahelyett, hogy engedné, hogy beszippantsa az istennélküliség vákuuma, Istennel tölti meg gondolatait, Vele töltekezik fel. Többet gondol Isten erejére és tulajdonságaira, mint az őt körülvevő ellenséges erőkre. Nemcsak a támadót ismeri, hanem igyekszik egyre jobban felfedezni, kicsoda valójában az Ő Istene. Minél több időt töltesz valakivel, annál jobban ismered, és fedezed fel jellemvonásait. Sokszor akarunk és szoktunk is az Istennel töltött időn, csendességen spórolni. Azon felül, hogy így nem adjuk meg Neki a kellő tiszteletet, nem is ismerjük meg igazi valóját. Megmaradunk a „Jóistenke” szinten, ahelyett, hogy a szerető, hűséges, igazságos, éltető Isten oltalmában élnénk, aki a golgotai kereszten mint hatalmas Megváltó győzött!

Legyen bármennyire is ijesztő az ellenség, az ordító oroszlán, Krisztus mögötted van védelmező szeretetével! De ezt csakis a Vele töltött időben ismered meg!

Imádkozzunk!

Megváltó Istenünk, köszönjük, hogy megismerhetünk Téged! Köszönjük, hogy oltalmazóan mögöttünk állsz és küzdesz értünk. Szentlelkeddel emlékeztess minket, erősebb vagy, mint ennek a világnak az ura. Jézus Krisztus nevében, Ámen.