„Érezzétek, és lássátok, hogy jó az Úr! Boldog az az ember, aki hozzá menekül.” (9)

Pár héttel ezelőtt amerikai látogatókkal beszélgetve, megkértek, meséljünk nekik a tokaji, száraz furmintról. Mivel azzal megkínálni nem tudtuk őket, néhány ízjegyet említettünk meg nekik – az internet segítségével: „finom illatú, kellemes ízű, könnyed, roppanó savval és citrusos ízjegyekkel rendelkezik”. A vendégek megértően hümmögtek, de az igazi élményt az adta, amikor másnap bele kortyolhattak egy pohár tokaji borba. Akkor már saját maguk tapasztalhatták meg azt, amit szavakkal csak körülírni, de leírni nem lehet. Hisz a legtöbb ízt -és érzést- nem tudjuk szavakba zárni, csak a személyes átélés, ízlelés adja az igazi megismerést.

Megvallom, a 34. zsoltár számomra egy ilyen különleges „ízélmény”. Dávid újra megtapasztalja Isten jelenlétét, és ezt megpróbálja szavakba önteni. Isten jóságával most nem a nyugodt, füves legelőn találkozik, miközben a lantját pengeti, nem is a szülői ház meleg fészkében. Isten jóságát élete krízisében tapasztalja meg, amikor menekül Saul elől, barlangokban rejtőzködik, és hogy életét mentse, elmebetegnek tetteti magát, így rejtve el személyazonosságát. Dávid élete ezen pontján mindent elveszített, amit egy ember elveszíthet: otthonát, biztonságát, jövőképét, méltóságát, szerettei közelségét. Hogy volt mégis képes arra, hogy mindezek ellenére kimondja: Isten jó? Számára Isten jósága nem teológiai igazság volt, hanem gyógyító valóság, látásmódját is megváltoztató kapcsolat.

Isten jó. Talán megérzünk ebből néhány „ízjegyet”, amikor életünk áldásaira tekintünk. De vajon ízleljük – e jóságát, amikor látszólag vesztesek vagyunk? Vagy ilyenkor a kijelentés bizonytalan kérdéssé válik: Isten jó? Ez a zsoltár arra is tanít minket, hogy a pillanatnyi körülményeink és az abból fakadó érzéseink nem határozhatják meg istenképünk. Csak az ad erőt ma is a körülményeinkhez és az azokra adott válaszreakcióinkra, amit Jézus Krisztusból személyesen megtapasztalunk. Ne csak tudjuk, hanem higgyük és érezzük, az Ő jósága Krisztusban mutatkozott meg felénk!

Corrie ten Boom, aki azért került a náci táborba, mert zsidók életét mentette meg, egyik reggel arra ébredt testvérével és társaival, hogy tetvek és bolhák lepték el barakkjukat. A rovarinvázió tovább gyötörte amúgy is nehéz mindennapjaikat. A két hívó nő ebben a helyzetben sem kételkedett Isten jóságában, sőt még erősebben bízott hatalmában. Különös csodát tapasztaltak meg, náci fogva tartóik elkerülték őket – félve, hogy ők is megfertőződnek és társaikat, és azokban a hetekben sokkal intenzívebben érezhették Isten jelenlétét, ugyanis teljes nyugalomban olvashatták a Bibliát, és tarthattak alkalmakat.

Ne hagyd, hogy a pillanatnyi érzéseid, körülményid megtévesszenek! Nem vesztes az, aki érzi Isten kegyelmes szeretetének ízét!

Imádkozzunk!

Istenünk, megvalljuk, mindennapjaink érzelmi hullámvasútjában oly elveszettek vagyunk. Szentlelked által segíts, hogy életünk történésein keresztül, jóban és rosszban egyaránt megérezzük Krisztusban hozzánk hajló jóságodat. Ámen