„Elhagyatott itt ez a hely, s már az idő is későre jár. Bocsásd el a népet, hadd széledjenek szét a falvakba, hogy élelmet vegyenek maguknak!” 16Jézus azonban így válaszolt: „Nem kell elmenniük, ti adjatok nekik enni!” (15-16)

Egy karizmatikus gyülekezet két tagja, az igehirdetés és a zene hatására lelkesülten távoznak a gyülekezetből. Az egyik odafordul a társához, és szívből jövő jókívánságának kifejezéseképpen megveregeti a vállát, miközben egy előtte álló autóra mutatva így szól: „Az Úr Jézus áldjon meg egy ilyen Audi SQ-val, testvérem!” A másik ránéz: „Na, ne korlátozzuk az Urat, testvérem!”

A jézusi történetben mintha a mustármag és a kovász példázatának gyakorlati megvalósulását látnánk. A kevésből sok lesz. Csak itt nem a magból, hanem a kenyérből és a halból. Jézus valami olyat tesz, amire mindenki vágyik. Ráadásul olyan bőséggel, amit egy uralkodótól várnak. A Makkabeusok első könyvében a lázadás után hatalomra kerülő Júdást dicséri a szöveg, szinte már Messiási fénnyel elárasztva: „…mindenki a saját fügefája alatt ült.” Azaz kormányzása idején Izrael jól élt. A fügefa sok mindent jelképez: békét, biztonságot, nyugalmat, anyagi stabilitást, Isten áldását. Az ideális király ezt biztosítja a népének, miközben betartatja a törvényt, és az igazságosság kéz a kézben uralkodik vele. Nem véletlen, hogy a párhuzamos történetben, János evangéliuma kenyérszaporításról szóló történetében Jézust meg akarják ragadni, és királlyá akarják tenni, úgyhogy el kell rejtőznie a tömeg elől.

Vagyis félreértik Jézus gesztusát. Lukács evangéliumának bevezetőjében, Anna énekében az Istent magasztaló himnusz éppen arról beszél, hogy Isten a tekintélyeseket megalázza, és az elesetteket felemeli. De ez nem jelenti, hogy a szegényt hatalmassá teszi. Vagy gazdaggá. Ő nem az általános jólét királya. Pont ezt kellett visszautasítania a megkísértésekor: övé lehetett volna a világ feletti hatalom, ha leborul a Sátán előtt. De látta, hogy ez csapda. Maga és a követői számára is.

Jézus nem vagyonunk szaporítója. Nem királyjelölt. Lehet, hogy megajándékoz házzal, kocsival, de lehet, hogy nem. Az Urat nem korlátozni azt jelenti, hogy nem arra figyelek, amit kaphatok tőle, hanem Rá, hogy ne azt lássam benne, amit vágyaimmal rávetítek, hanem őt magát. Ehhez viszont idő és türelem kell. Fejlődésre való készség. Nyitottság. Őszinte rácsodálkozásra való képesség, mint a gyermekeknél.

Jézus csodája nem az igazságtalanság újratermeléséről szól, azaz nem teszi tönkre a gazdagokat, hogy a vagyonukat szétossza a szegények közt, akik így átvehetik a vagyonosok helyét, hanem az ordító különbségek kiegyenlítéséről. Ad kenyeret, mert szükség van rá. Mert a tömegnek nincs. Azért, mert odaszánták magukat a hallgatásra? Erről nem olvasunk. Jézus nem jutalmaz, hanem egyszerűen betölt egy szükségletet. Nincs más oka, csak az, hogy adni akar. Nem uralkodói propaganda, amit tesz. Ugyanakkor mégis program. Tette tanít: önmaga odaadásának miniatűr megjelenítése, megelőlegzése.

A tanítványoknak ezt kell felismerniük. Van, amikor nem lehet visszatolni a felelősséget a szűkölködőre – neked kell cselekedni. Ez is királyi erény – Jézus azzal a mondatával, hogy „Ti adjatok nekik enni!”, bőkezű adakozás lehetőségét nyitja meg. Aki adni tud, az gazdag. Csak azt kell megtanulni, amit a tanítványoknak: hogyan adjak, és mikor. Erre nincs recept, helyzete válogatja. Egy dolog fontos: odavinni azt, amim van Jézushoz. Neki felajánlani, ha kéri. Ezt gyakorolni, hogy az önátadás reflexszé váljon, és hogy kialakulhasson az egészséges gyakorlat, mely az elzárkózás és a mindent szétosztás felelőtlen esztelensége között húzódik. Felelős vagyok az adásban is, mérlegelnem és gondolkodnom kell, hogyan és mit adjak, amivel a legtöbbet segíthetek, azok közt a keretek közt, amit megengedhetek magamnak. És a türelmes gyakorlás, a megszerzett tapasztalatok révén már könnyű lesz meghallani és teljesíteni, amikor Jézus így szól: „Ti adjatok nekik enni!”