„Hasonló a mennyek országa a kereskedőhöz is, aki szép gyöngyöket keres." (45)

Végeztek egy felmérést az alfa-generáció tagjai közt. Ideálokra kérdeztek rá, és arra, miért őt választanák. A meglepő az eredményben, hogy nem egy embert neveztek meg. Inkább többet, akik egy-egy pozitív tulajdonságát emelték ki. Az ideális már nem egy személy – hanem egy-egy vonás valakiben. Az összeg olyan ember lesz, aki nem létezik, de igazából nem is ez a fontos. Az üzenet annál inkább. Egyvalaki nem testesíthet meg mindent. Egyvalami nem adhat meg mindent. De vajon van-e olyan értékes dolog, ami magában foglal mindent, amire szükségem lehet, és amire vágyom?

A szántóföldbe rejtett kincs és az igazgyöngy példázata erős. És talán pont nem amiatt, amire az eredeti üzenet utal. Az első századi Palesztinában élő zsidó hallgató egyetértene Jézussal: ő is ezt tenné, ha hatalmas kincsre bukkanna, és akkor is, ha az értő szemű kereskedőként hihetetlen értékű gyöngyre lelne. Ismerik a történeteket: idősebb Plinius jegyzi fel Kleopátra egyik gyöngyének értékét, mely mai áron 10 millió dollárt ért. Julius Caesar Brutus anyjának 6 millió sestertius értékű gyöngyöt vásárolt, melynek mai értéke 1 millió dollár körül mozog. Egy második századi feljegyzés szerint egy kereskedő hetvenkétszer száll hajóra, hogy értékes gyöngyét eladja. Az ókori ember ilyen érték hallatán nem gondolkozna. De mi talán igen.

Sokszor maga az áldozathozatal hordoz gyanakvást keltő mellékzöngéket. Ha odaadom magam valaminek, kizárok sok más lehetőséget. És honnan tudhatnám, hogy megéri? Honnan tudom, hogy amit találok, valóban érték? Nem minden arany, ami fénylik… És ha meg is éri, mindenemet oda kell adnom? Mindent? A példázat ereje éppen ebben a nagy horderejű döntésben csúcsosodik ki.

De a példázat egyértelmű. Valami olyasmiről beszél, ami két típusú embernek is hatalmas érték. Az első véletlenül talál rá a kincsre. Földműves, kétkezi munkás, lehet valamennyi vagyona, amit pénzzé tesz, hogy megvegye a földet, de nem gazdag. Ő nem keres, de talál. A második egy módos kereskedő. Okos, kifinomult, csavaros észjárású – szakmája erre tanította meg. Tudatosan járja a piacokat, tudja, mit akar. Ő keres, és úgy talál. Végül mindkettő ugyanazt teszi: nem gondolkodik, hanem mindent odaad, hogy megszerezze, amit talál.

Mi ez a gyöngy? Mi ez a kincs? Az Isten Országa. Igen ám, de ez az Ország rejtőzik. Nem nyilvánvaló még a hatalma. Jézuson keresztül tör be erővel és hatalommal, bár már az ószövetségi időben is jelen van, és munkálkodik. Miért olyan értékes ez az Ország? A válasz azért könnyű és nehéz, mert túl van az „ennyit meg annyit ér” kategóriáján. Ez az Ország egy olyan valóság, ami megragad, és nem ereszt. Valami, ami szenvedélyt gerjeszt. Ami vágyat ébreszt, és olyat ad, amit el sem tudunk képzelni. Jézus követői tapasztalták ezt a valóságot. Elhívásuk ellenállhatatlan volt. Családjukat, biztonságukat és munkájukat is elhagyták Jézus földi működésének idejére. Ördögök menekültek előlük. Gyógyítani voltak képesek. Ámultak a csodákon, amiket a Mester véghezvitt. Családot kaptak, testvéreket, szülőket, barátokat. És amikor hátranéztek, amikor kételyeik voltak, amikor csalódottság vett erőt rajtuk, nem maradtak egyedül. Emellett esélyeket kaptak. Lehetőséget alkotni, önmagukat adni, értéket teremteni, másokon segíteni. Értékesek lettek a Mester mellett, őt követve – királyi privilégiumokban részesedtek. A megbocsátás és kegyelemgyakorlás királyi erény volt. Az adakozás és jótékonyság szintén, melyet a császárok büszkén hirdettek, és mely miatt csodálat és hála tárgyai lettek. A családjukban történő csodás események az uralkodói ház isteni eredetét hirdették. Isten országának sikeres terjesztése olyan volt, mint egy győztes háború. Nemes célért áldozatot hozni pedig történelmi jelentőségű tettnek számított.

Isten Országa tagjának lenni öröm. Olyan öröm, mely a szenvedésben is megmarad. Hiszen a szenvedés nem értelmetlen fájdalom, hanem formáló erő. A szenvedésnek magasabbrendű célja van – ahogyan Krisztusénak is. Az elutasítás nem feldolgozhatatlan, mivel a cél nem pusztán a túlélés, hanem a Teremtő Isten tervével való aktív együttműködés. A megállíthatatlannal együtt menni célt ad. Értelmet. Fogódzót. A szeretetben – melynek továbbadására Jézus hív – megmerítkezni pedig mélységes biztonságot.

Elköteleződni nem könnyű. Mindig van benne kockázat. De a példázat két szereplőjét olyan lelkesedés szállja meg, melynek nem lehet ellenállni. Érthetetlen? Lehet az.

De van egy titok. Amennyit beleadsz valamibe, annyit kapsz vissza. Minden azon múlik, neked mi a kincs. Imádkozhatsz felszínes dolgokért. Meg is kaphatod. De megkeresheted a legmélyebb vágyaidat, és azt viheted Isten elé. És akkor jöhetsz rá, hogy a szántóföldbe rejtett kincs, az értékes és ellenállhatatlan gyöngy az erre kapott, egész lényedet érintő válasz lesz.