„Megrepedt nádszálat nem tör el, és füstölgő mécsest nem olt ki, míg győzelemre nem viszi az igaz ítéletet.” (20)

Szombat lévén, Jézus elment a zsinagógába, ahogy mindenki, ott pedig csapdába akarták csalni. Volt a közösségben egy sorvadt kezű ember, és kíváncsiak voltak a farizeusok, vajon Jézus meggyógyítja-e, hiszen, mint azt mind tudták, az ő törvényeik szerint gyógyítani is tilos volt szombaton, mert az is munka.

Jézus frappánsan felel nekik, ugyanazzal a lelkülettel, ahogyan az előző történetben is felelt: „Ki az az ember közületek, akinek ha egy juha van, és az verembe esik szombaton, nem ragadja meg, és nem húzza ki? Az ember pedig mennyivel többet ér a juhnál! Szabad tehát jót tenni szombaton!” (Mt 12,11-12)

Itt is szépen visszailleszti a helyes pályára az eltévedt emberi gondolkodásmódot: nem az a kérdés, mit szabad, mit nem szabad tenni szombaton, hanem Isten megismerése és az, hogy a szeretet, a gondoskodás hogyan érvényesülhet a legjobban. Ennek jegyében csak annyit kér, hogy „Nyújtsd ki a kezed”, - és a sorvadt kéz pont olyan jó lett azonnal, mint a másik, amely nem volt beteg.

Bár ugyanazon a szombaton történt, mint a kalászok letépése, és ugyanúgy az volt a kibontakozó bonyodalom: mit szabad, mit nem szabad, a szakasz egésze mégsem igazán erről szól, hanem átkerül a hangsúly az esélyekre.

Máté nem véletlenül helyezi ezt a szombati gyógyítási történetet Ézsaiás jól ismert messiási próféciájának összefüggésébe. A Messiás nem csak az a valaki, aki egy szavával meg tudja gyógyítani a gyógyíthatatlant, nem csak az, aki ura a szombatnak, hanem az a valaki is, aki új esélyt ad az esélyteleneknek. Egy eltört, szálon fityegő nádszálnak. Egy kialvóban lévő, füstölgő mécsesnek.

Ha ebben a megvilágításban nézzük: volt ott egy ember, akinek sorvadt volt a keze. Neki nem az volt a kérdés, hogy mit szabad és mit nem szabad tenni szombaton, mert ő semmilyen napon sem tudott tenni igazából semmit sem. Neki sorvadt volt a keze. Tehetetlen volt. Egy megrepedt nádszál, hajszálon lógott, hogy törött nád legyen. Vagy füstölgő mécses, épp csak ki nem húnyt még. Csak elképzelni tudjuk, mit jelenthetett annak az embernek ez az állapot: nem tudta eltartani magát, esetleg volt családja, akikről nem tudott gondoskodni, tehetetlenül tengette napjait, de elment a zsinagógába imádkozni. Elég kilátástalan, reménytelen helyzetben volt.

Ekkor találkozott Jézussal, akinek az ellenségei az ő kilátástalan életét akarták csapdaként állítani. Jézus pedig nem ijedt meg a következményektől, hanem esélyt adott az esélytelennek, tetteket a tehetetlennek. Közben pedig azt mondta: Szabad jót tenni szombaton! - és lehetővé tette, hogy ez az ember jót tegyen – bármelyik napon.

Jézus neked is ad újabb esélyt. Akkor is, ha már mindenki lemondott rólad, talán te is lemondtál magadról. De ez sem tart örökké: új esély, új lehetőség addig van, amíg a Messiás „győzelemre nem viszi az igaz ítéletet”. Eddig idézi Máté evangélista Ézsaiást. Eljön a nap, amikor több esély nem lesz, jönnek a következmények. Eljön a nap, amikor Jézus visszajön ítélni élőket és holtakat. Ragadd meg az esélyt, amit ma kaptál, tegyél jót a meggyógyult kezeddel, a szárnyra kapó lelkeddel, és füstölgés helyett világíts: szórd a megváltás fényét szerte a világban.

Megváltó Jézus Krisztus! Hálásan köszönjük neked, hogy esélyt látsz ott, ahol kifutottunk a lehetőségekből. Kérlek, segíts, hogy ezen az új napon megragadhassuk az újabb esélyt, újabb lehetőségeket, és élhessünk a te dicsőségedre! Ámen.