„Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa! (2) … és amikor megvallották bűneiket, megkeresztelte őket a Jordán folyóban.” (6)

Valaki képletesen úgy fogalmazott, hogy Keresztelő János olyan neki, mintha az evangéliumok dobermannja lenne. Ott van a sarkunkban és morogva követelei a megtérést és a bűnbánatot. A baj az, hogy olyan szavak, mint bűnbánat és megtérés a mai kultúránkban nem igazán találnak visszhangra. Jobban szeretjük, ha annyit hallunk csupán, hogy Isten szeret és úgy fogad el, ahogy vagyunk. De ha csak ennyivel megelégszünk, akkor megrekedünk. Paul Tillich szerint a keresztyénség nagy szavai (mint pl. bűnbánat és megtérés is) semmivel nem pótolhatók. Ha kikerüljük azokat, akkor hitünket alig felismerhetővé silányítjuk.

Vajon csak ezért mentek annyian Keresztelő Jánoshoz, hogy kihasználják a bűnbánat lehetőségét? Nem. A Messiást várták, aki változást hoz. Ez nem pusztán a beismerés, hanem a reménység valami jobbra. Ez a lényege annak, amit a bűnbánat jelent.

Sokan érezzük, hogy megrekedtünk valamiben, hogy összezavartuk a dolgainkat. Tudjuk, hogy Isten megbocsát, de valahogy képtelenek vagyunk ezt megragadni. Változni akarunk, de erőtlennek érezzük magunkat.

C. S. Lewis egyik Narnia-történetében, A hajnalvándor utazásában Eustace a munka elől elmenekülve egy sárkány barlangjába keveredett, ahol mesés kincsekre talált. Kapzsiságában ő maga is sárkánnyá változott. Ebben az állapotában találkozott Aslannal, az Oroszlánnal. Aslan egy forrásvíz táplálta medencéhez vezette. Eustace meg akart fürdeni, hogy fájdalmait enyhítse. De Aslan rászólt, hogy vetkőzzön le. Ráébredt, hogy ez a sárkánybőr levedlését jelenti. Így hát saját maga megpróbálta lekaparni a pikkelyes bőrt. Többször próbálkozott, le is vált és kiterítette a fűre őket sorban, de mindig visszanőtt. Végül az Oroszlán azt mondta: „Engedd, hogy én vetkőztesselek le!”.

„A hátamra feküdtem, – mondta Eustace – hogy legyen úgy, ahogy akarja. Az első tépés annyira mélyre ment, hogy azt hittem egyenesen a szívem közepéig hatol. Amikor pedig elkezdte lehúzni a bőrt olyan fájdalom járt át, amelyet még soha életemben nem tapasztaltam. Az egyetlen dolog, amiért képes voltam elviselni, az a gyönyörű érzés volt, hogy jön lefelé. … Nagyon fájt, de annyira jó látni, hogy lejön! … Szóval letépte rólam az ocsmányságot. Azt hittem, én is ugyanígy csináltam előtte háromszor, csakhogy azok nem fájtak. Az is odakerült a fűre, amit az Oroszlán letépett, de sokkal vastagabb, sötétebb és göcsörtösebb volt, mint a többi. … Akkor megfogott, és beledobott a medencébe. A víz csípett, de csak egy pillanatig. Utána selymes, finom lett, amikor pedig úszni, spriccelni kezdtem már nem éreztem fájdalmat a karomban. Aztán rájöttem, miért nem: újra fiúvá változtam!”

A bűnbánat azt jelenti, hogy hagyjuk, hogy Isten Szentlelke rétegről rétegre lehámozza bűnösségünk szúrós és rideg bőrét. János Jézusra mutat, és azt mondja: „Ő majd Szentlélekkel és tűzzel keresztel titeket”. Ő fogja mindezt megtenni.

Eustace-hoz hasonlóan mi is félünk mélyen magunkba vájni, félünk egyenesen a bűneinkre, a rossz szokásainkra, a kínzó emlékeinkre nézni, amelyek megrekedtté tesznek bennünket. De ha Krisztus kegyelmének fényében állunk bűnbánattal Isten elé, és hagyjuk, hogy Ő szabadítson meg, akkor tényleg szabadok leszünk! Szabadok arra, hogy többé nem kell imponálnunk vagy hamis képet festenünk magunkról, szabadok, hogy Istent és másokat szeressünk.

Imádság:

Uram, köszönöm, hogy megszabadítasz a múltam terheitől, a kínzó lelkiismertfurdalástól, kemény és rideg bőrbe záró bűneimtől. Hámozz le mindent, ami Tőled és másoktól elválaszt. Ámen.