Máté 2, 13-18

„Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek túljártak az eszén, nagy haragra lobbant, elküldte embereit, és megöletett Betlehemben és annak egész környékén minden kétesztendős és ennél fiatalabb fiúgyermeket, annak az időpontnak megfelelően, amelyet pontosan megtudott a bölcsektől.” (16)

A karácsonyi történet legszomorúbb részét olvashatjuk itt. A karácsony ünnepe számunkra kedves és sokszor fényekkel, meghittséggel, illatokkal és csupa szeretettel teli hangulatára sötét árnyékot vet a betlehemi gyermekgyilkosság. A karácsonyi történet nem meseszerű, és végképp nem mese, a véres valóságot tárja elénk. Mert nem csak a Jézust kereső bölcsek, az engedelmes, alázatos József és Mária, nem csak az örvendező pásztorok a szereplői, hanem a hatalmát féltő Heródes is, a védekezésre képtelen leölt csecsemők, a jajgatva síró anyák, apák, testvérek is. A Szentírás soha nem hallgatja el a valóságot, nem hallgat a kényes kérdésekről, a kellemetlen és csúnya dolgokról. Miért? Hogy lássuk: ezek vagyunk mi. Ezt tudjuk létrehozni, egy olyan világot, amelyben az ember tíz körömmel ragaszkodva vélt vagy valós hatalmához: pusztít, gyilkol. Ha megteheti, megteszi, hogy védteleneket öl halomra. Ha megteheti, megteszi, hogy saját érdekeiért átgázol másokon, ellehetetleníti, vagy megalázza őket. Ne gondoljuk, hogy csak Heródes volt ilyen kegyetlen! Mindannyian képesek vagyunk minden gonoszságra. Épp ezért volt – és van! – szükségünk a Megváltóra! Hiszed-e ezt, érted -e ezt?

Imádság: Mindenható Istenünk, mennyei Atyánk! A titkok a tieid, s az ítélet is a Tiéd! Amikor elborzad a szívünk a világban folyó gonoszságok láttán, vigasztaló a tudat, hogy egykor igazságot szolgáltatsz mindenkinek cselekedete szerint. De ha minket ítélsz, Istenünk, egyetlen menedékünk Jézus! Köszönjük, hogy megragadhatjuk az Ő keresztjét, és reménységünk lehet az Ő nevében! Könyörgünk, légy irgalmas a szenvedőkhöz, légy irgalmas a bűnösökhöz, hogy megtérhessenek és életet nyerjenek! Ámen!