„Illés pedig így szólt hozzá: „Maradj itt, mert engem az Úr a Jordán mellé küld.” De ő azt mondta: „Úgy igaz, amint az Úr él, és úgy igaz, ahogy te élsz: nem hagylak el.” Így mind a ketten elmentek.” (6)

Már harmadjára mondja Illés Elizeusnak, hogy maradjon ott, mert őt az Úr máshová hívja. A próféta tanítványok is mondják, hogy Illést magához fogja venni az Úr. Elizeus azonban hajthatatlan, ragaszkodik mesteréhez, követi, és vele akar lenni, amíg csak lehet. Ami előttünk van, az a ragaszkodás, követés, amely az egyik embertől a másikig nyilvánul meg, és mégis túlmutat rajta. Az Isten iránti vágy, az Istennel közösséget teremtő Lelke, lénye iránti sóvárgás ez. Isten követése, a hozzá való hűség, és a neki való engedelmesség hatja át.

Már az is nagy dolog, különösen mai világunkban, ha az ember, így tudná szeretni, és követni a másikat. Ragaszkodni azokhoz, akik előtte járnak, jártak, akiknek az élete nem csupán valami délibáb szerű látvány. Nem olyan csillagok, sztárok, akiknek a ragyogása, fénye inkább illúzió mint, valóság, hiszen ragyogásukból nem lesz igazi világosság, élet.

Ennél mégis több amit látunk, mert ez a ragaszkodás, követés nem önmagában Illésről szól, az emberhez való ragaszkodásról, hanem az Illésben tapasztalt Isteni Lélekről. Ezt mutatja Elizeus kérése is. Éppen ezért ez a történet az Istenhez, a Lélekhez való ragaszkodásról, vágyról szól, ami az embereken keresztül tapasztalható meg az Istenből. Legtisztább példája ennek az, ami az Úr Jézus Krisztusban van előttünk. Aki hozzá vágyott, ragaszkodott rajta keresztül az Atyához vágyott, ragaszkodott. Az Atya, és a Fiú Lelkéhez vágyott, hozzájuk ragaszkodott, az Ő követőjükké lett. Erről a Jézushoz való ragaszkodásáról, követéséről beszél Pál apostol is, amikor magát, mint Krisztus-követőt állítja példaként a Korintusiaknak: „Legyetek a követőim, amint én is követője vagyok Krisztusnak.” (1Kor 11,1)

Nagy áldása ez az Istennek, hogy emberben adta magát az embernek. Nagy áldása ez az Istennek, amikor látunk magunk előtt olyan krisztusi embereket, akikhez ragaszkodhatunk, követőjük lehetünk. Nagy áldása, és kegyelme az Istennek, amikor a mi életünk is krisztusivá formálódhat, úgy, hogy esetleg valakiknek mi magunk válunk ilyen követendő példává.

Imádság: Hálával köszönjük Istenünk, hogy Lelked, Lényed, Jézusban emberré lett, látható, hallható, befogadhatóvá vált. Köszönjük azokat, akik előttünk éltek, élnek, és befogadták, ragaszkodtak, és követték, hogy mi magunk is ennek részesei lehetünk. Ámen