„A földrengés után tűz támadt; de az ÚR nem volt ott a tűzben. A tűz után halk és szelíd hang hallatszott. Amikor Illés ezt meghallotta, palástjával eltakarta az arcát, kiment, és megállt a barlang bejáratánál.”

(12-13)

Illés Isten embere. Nem akárki, egy olyan ember, aki a maga idejében, és helyén, még saját bevallása szerint is sokat buzgólkodott az Úrért. Hűségesen, és erővel cselekedett, kiállt Isten ügyéért. Isten pedig csodálatos jellekkel hitelesítette mondandóját. Jézabel fenyegető üzenete mégis megállítja, hiábavalónak látatja vele küzdelmét. Elkeseredett, feladta a harcot, és ebben az állapotban odáig jutott, hogy élete befejezését kérte Istenétől. Milyen mély csalódás ez az emberekben, önmagában, s talán még Istenben is. Ebben a hitét, lelkét megrendítő állapotban Isten egy olyan megtapasztalásban részesíti, aminek ma is fontos mondandója van. Ez a megtapasztalás Isten maga, - az a bizonyos halk, és szelíd hang -, amelyet igazából szavakba sem lehet foglalni. Maga a szentíró, s utána a különböző fordítók is próbálják kifejezni, körbe írni azt, amit nem lehet szavakba zárni. Halk, és szelíd hang, amelyet inkább észlelt, mint hallott, ami Isten lényének, dicsőségének, hatalmának, erejének a megnyilatkozása. Istennek, aki nem volt benne a szélben, a földrengésben, még az emésztő tűzben sem, annak ellenére sem, hogy mindezekben is jelen lehetne. Illésnek azonban nem ezeket a töredékeket kellett észlelnie Isten teljességéből. Ez a halk és szelíd hang a Mindenható jelenléte volt, ami arra készteti, hogy előlépjen, eltakarja arcát, és megnyíljon a befogadására. Kimondatta vele újra azt, ami belül van. Újra útnak tudta indítani, mert megtapasztaltatta vele, hogy Isten sokkal több, mint azt Ő gondolja, érti, képzeli. Nyugodtan rábízhatja erre a halk, és szelíd hangra, nem csak magát, de a világát is. Ez a halk, és szelíd hang észlelhetővé, hallhatóvá és láthatóvá vált Jézusban, és a Szentlélekben, és azóta is sokszor, és sokféleképpen jelen van, éppen, úgy ahogyan arra a mindenkori Illéseknek szüksége van.

Imádság: Urunk, mi, akik megfáradtunk buzgólkodásunkban, hadd észleljük lényedet, halk és szelíd hangodat, úgy ahogyan arra szükségünk van, hogy újra éljünk és szolgáljunk. Ámen