"A pergamoni gyülekezet angyalának írd meg: ezt mondja az, akinél a kétélű éles kard van: Tudom, hol van a lakóhelyed: ahol a Sátán trónja van, de ragaszkodsz a nevemhez, és nem tagadtad meg az én hitemet Antipász napjaiban sem, aki hű tanúm, akit megöltek nálatok, ahol a Sátán lakik. De egy kevés panaszom van ellened; mert vannak nálad olyanok, akik Bálám tanításához ragaszkodnak, aki arra tanította Bálákot, hogy tőrbe csalja Izráel fiait, hogy bálványáldozati húst egyenek és paráználkodjanak. Így nálad is vannak olyanok, akik szintén a nikolaiták tanításához ragaszkodnak. Térj meg tehát, különben elmegyek hozzád hamar, és harcolok ellenük számnak a kardjával. Akinek van füle, hallja meg, amit a Lélek mond a gyülekezeteknek! Aki győz, annak adok az elrejtett mannából, adok neki fehér kövecskét is, és a kövecskére írva új nevet, amelyet senki sem tud, csak az, aki kapja. " (12-17)

A pergamoni gyülekezetnek írott levelét azzal kezdi a feltámadott Krisztus, hogy nyilvánvalóvá teszi, hogy ismeri a gyülekezet helyzetét, s tudja, hogy nem lényegtelen, hogy milyen megterhelő kihívásokkal kell szembenézniük: „tudom, hol van a lakóhelyed: ahol a Sátán trónja van…” A császárkultusz virágzott Pergamonban, olyannyira, hogy Kr. u. 29-ben Augustusnak templom is épült a városban. Aztán a város felett, 300 méteres magaslaton állt egy hatalmas oltár Zeusz tiszteletére, amely lenyűgöző méreteivel hirdette az istenség tiszteletét. Ezen kívül Asklepiosnak, a gyógyítás istenének ebben a városban volt az egyik fő szentélye, s messziről érkeztek gyógyulni vágyók a kígyó jelképpel ellátott, Sótér (vagyis megmentő, megváltó) melléknevet viselő istenség templomához. Nem is tudom mit érezhettek a keresztyének, amikor látták, hogy a tömegek Zeusznak mutatnak be áldozatott nap-nap után, hogy egy embert imádnak istenként. Mit érezhettek, amikor a sátáni kígyó jelképével ellátott bálványt kiáltottak ki megváltónak, s vártak tőle gyógyulást és megmenekülést. Talán ezek után nem meglepő, hogy valóban kiérdemelte a Sátán trónja nevet ez a város, hiszen rendkívül nehéz lehetett itt megmaradni hitben, hiszen még üldözések is voltak.

Jézus azt mondja: tudom, ismerem a „lakóhelyedet”, a számtalan helyről érkező kísértést, amiben élsz. Nem lényegtelen az Úr számára, kinek mivel kell nap, mint nap szembenéznie, milyen kihívások, kísértések, terhek között kell helyt állnia.

Ugyanakkor nemcsak a külső, nyilvánvaló támadások ellen int az Úr, hanem a belső széthúzásra is figyelmeztet, amely ugyanolyan könnyen elgáncsolhatja az embert. Voltak olyanok a gyülekezetben, akik megalkuvásra buzdítottak: is-is. Ebben az istentelen világban boldogulnia kell valahogy az embernek! Miért ne élhetnénk egy kicsit a környezet elvárása szerint is, és miért ne ismerhetnénk el Istent is. Nem tagadják meg az Urat, csak szelektálnak egy kicsit a parancsolatok között, kicsit átírják: mit szabad, mit nem. Lavírozni kell, kompromisszum kell és sokkal könnyebb, egyszerűbb lesz az élet.

Jézus viszont azt mondja: ebből meg kell térni! Nincs kompromisszum, nem lehet megalkuvás, mert Ő fog ítéletet mondani, akinél ott van a kétélű éles kard, amellyel elválasztja az igazat a hamistól.

És talán elfogja az embert a félelem: az igazságnak, a hűségnek, a megalkuvás nélküli keresztyén életnek nincs túl nagy ára? Lám ott van Krisztus. Ő tökéletes volt és mégis mi lett a vége? Eltiporták. Az „igaz” ebben a világban kudarcra van ítélve.

És a külső támadások mellett ott van a belső gyengeség is: annyiszor elbukik az ember. Ismerem, ismerjük magunkat: annyiszor bizonyulunk erőtlennek, elégtelennek a kísértésekkel szemben. Annyiszor érezzük magunkat kevésnek, semminek, sérülékenynek.

Bennem azonban egy fél mondat reményt kelt: aki győz…

Lehet győzni. Nem kell feltétlenül elbuknunk, mert az Úr hív győzelemre. Lehet győzni a függőség felett. Lehet győzni a fájdalmaink felett, vagy lehet győzni a csüggedés, a hazugság, a tehetetlenség, a féligazság, a félszívűség, a kicsinyhitűség és a kísértés felett is.

És igen, mindennek a végén majd lehet győzni a halál felett, is, mert a Krisztusban bízó hit győztes hit. Mert végső soron ki a hatalmasabb? A „Sátán trónusa”? Nem. Az, akinél ott van a kétélű kard és megítéli az igazat és a hamisat. Az Úré a végső győzelem!

Istenünk! Annyiszor valljuk meg neked szavakkal, hogy Tiéd minden hatalom. Sokszor mégsem merjük elhinni, erre az ígéretedre ráállni. Igen, tiéd a hatalom. Nem a betegségé, nem a háborúé, nem emberi hatalmasságoké, nem a gonoszságé, nem a lehúzó, megkötöző erőké, hanem Tiéd. Segíts, hogy tudjunk eszerint gondolkodni és dönteni. Ámen