„Ne félj! Én vagyok az első és az utolsó és az élő: halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai.”

Jánosnak a feltámadt és megdicsőült Jézus Krisztus adja a prófétai megbízást, e könyv megírására. Az ószövetségi próféták egykor a választott népből kihívott személyek voltak, akiknek olykor a néppel szembe állva kellett hirdetniük Isten akaratát. János, a mennyei jelenések látnoka, az újszövetségi próféta Krisztus egyházának egy tagja. János nem csak testvére a többi korabeli keresztyénnek, hanem részestárs is a gyülekezetek szenvedésében. Vagyis ugyan azt éli meg, mint azok, akiknek ez a könyv szól. Részestárs a krisztusban való türelmes várakozásban. A földi világ szenvedései a hit próbái, a keresztyén élet velejárói ebben a világban. Krisztusban élve ezek között a kihívások között is türelemmel, békességgel, egymás iránti szeretettel kell várakoznunk Urunk érkezésére, mert a feszültséget, a türelmetlenséget egyedül a béketűrés és az állhatatosság oldhatja fel. Az egyház Krisztusba kapaszkodva, Krisztus visszajövetelében reménykedve éli bizonyságtévő életét.

A János által átélt látomások ideje a keresztyén egyház Istennek szentelt napja, talán éppen a vasárnapi istentisztelet ideje az, amikor a látnok bekapcsolódik a mennyei istentiszteletbe.

A látomás olyan hatalmas csoda, hogy nem tudja azt a látnok elviselni, az Emberfia lába elé roskad, mint egy halott, ekkor az Emberfia jobbjával megérinti a látnokot, aki életre kel. Ez a mozdulat a gyógyító és halottakat feltámasztó Názáreti Jézusra emlékeztet. Az Emberfia önmaga megnevezésében az Isten legfőbb méltóságjelzőit veszi igénybe. Ő az első és az utolsó. Isten teremtő Igéje a kezdeteknél és aki az idők végén érkezik hatalommal, nevének hallatára minden térd meghajol, mennyeieké, földieké és földalattiaké, és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr, az Atya Isten dicsőségére. Arról is vallást tesz, hogy Ő az egyedüli élő Isten, ellentétben a pogányok halott isteneivel. Az „örökkön-örökké” pedig azt jelenti, hogy a Názáreti Jézus, a mi Megváltónk magára vette Isten örökkévalóságát.

A benne való megtartatásunkért adjunk hálát minden napon.

Imádság:

Megtartó Istenünk!

Köszönjük, hogy dicséretet zenghetünk arról a Krisztusról, akiben megváltást szereztél számunkra, aki az első és az utolsó, a kezdet és a vég, aki halott volt, de életre kelt. Köszönjük, hogy imádságainkban megszólíthatunk téged és bizalommal kérhetünk tőled, mert Krisztus közbenjáró szeretete ott van a mi alázatos imádságaink mögött. Ámen.