„Megtanít titeket mindenre, és amint meg is tanított titeket, úgy maradjatok meg őbenne!” (27)

Képzeljünk el egy iskolát. Az egyik folyosójáról három tanterembe nyílik ajtó. Mind a háromban diákok ülnek és mindegyikbe van egy-egy tanító néni. De mindegyik más-más. Az egyikben egy megengedő tanító néni foglalkozik a gyerekekkel, a másikban egy szigorú, aki sokat kiabál és olykor bántja is a gyerekeket, a testi fenyítéstől sem riad vissza. Ha elrontják a feladatot, akkor megszégyeníti a tanulókat a többiek előtt. A harmadikban pedig egy szeretetteljes tanár van, aki megdicséri a diákokat, de ha rosszalkodnak, akkor következetes velük. Mind a három tanteremben ugyanaz a feladat. Gyurmából kell kisállatkákat kiformázni, lehetőleg minél többet. Miután minden egyes teremben a tanító néni megmutatta a feladatot a diákoknak, hogy mit kell csinálni, kimegy és a gyerekek magukra maradnak. Vajon hogy fognak viselkedni a gyerekek a tanár távollétében?

Abban a teremben, ahol a tanár megengedő volt, előbb-utóbb a feladat teljes káoszba csap át. A diákok néhány gyurmaállatkát megcsinálnak, de utána nagyobb örömüket lelik abban, hogy a gyurmadarabkákkal egymást dobálják és kiabálva fel-alá rohangálnak a tanteremben.

A másik teremben, ahol a tanár könyörtelen volt, és büntette a diákokat, ott a gyerekek eleinte ugyanúgy csinálják a feladatot. De ha valakinek nem úgy sikerül a gyurmaállatkája, ha kicsit más lesz, akkor a gyerekek kicsúfolják őt, pont úgy ahogyan a könyörtelen tanító nénitől látták.

A harmadik teremben pedig, ahol a tanár kedves volt a gyerekekkel és megdicsérte őket, ha jól csinálták a feladatot, de ha kellett, akkor szigorú is tudott lenni, ott a diákok jó kedvűen csinálják tovább a feladatot a tanító néni távollétében is. Egymással beszélgetnek, segítenek a másiknak, ha valakinek nem menne olyan jól a feladat. És mindeközben kedélyesen telik az idő.

Keresztyénekként nekünk is van egy tanítónk, aki megmutatta mit kell csinálnunk, hogy mi a feladatunk. Majd ezután elment, de azt mondta, hogy majd visszajön. Mi hogyan várjuk az Ő visszajövetelét? Mi mit csinálunk az Ő távollétében? Az Ige ma is buzdít minket: “ahogyan megtanított titeket, úgy maradjatok meg őbenne, hogy amikor megjelenik ne szégyenüljünk meg előtte az ő eljövetelekor.”

Talán mi is egy kicsit olyanok vagyunk, mint a gyerekek az iskolában, akiket magukra hagyott a tanár egy kis időre. És hogy ki hogyan viselkedik a tanító távollétében, függ attól, hogy ki mit tanult el és mit látott a tanártól. Nekünk keresztyénként Jézus a tanítónk, akitől a feltétel nélküli szeretetet láttuk. De most talán távolinak érezzük az Ő jelenlétét és sok minden mást látunk a világban. Vannak, akiken a könyörtelenséget látjuk, mert nekik azt tanították, hogy ember embernek farkasa. Vannak, akiken a reményvesztettséget, mert nekik pedig nem volt jó tanító mesterük. De nekünk a mi tanítónk feladatot is hagyott hátra, amíg vissza nem jön: nekünk könyörületességet és reményt kell mutatnunk a világnak. Készek vagyunk-e erre?

Imádság: Hálát adunk neked Urunk Istenünk Igéd üzenetéért. Azért, mert te ma is szóltál hozzánk és erősítetted hitünket és bizodalmunkat. Tereld gondolataink arra, aki vérével a lelkünk szabadságát váltotta meg. Emlékeztess minket az Ő kenetére, ami megtanít minket minden jóra. Emlékeztess a keresztvízre, amely megpecsételte a mi kiválasztásunkat és elhívásunkat. Emlékeztess a mi fogadalomtételünkre, amikor elfogadtuk igaznak és valónak azt a reménységet, amit csak te adhatsz nekünk. Cselekedd, hogy ez a hit és remény, amit a mai napon is tápláltál bennünk, ez ne önmagáért való legyen, hanem élő és ható. Cselekedd, hogy a mi bizodalmunknak jelei legyenek a hétköznapjainkban. A nehéz napokban ez a remény adjon kitartást. A döntéseinkben bölcsességet, a nyomorúságban pedig erőt. Jézus nevében. Ámen.