„ Ne szeressétek a világot, se azt, ami a világban van. Ha valaki szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, a szem kívánsága és a vagyonnal való kérkedés, nem az Atyától, hanem a világtól van. A világ pedig elmúlik, és annak kívánsága is; de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.” (15-17)

Miért ne szerethetném a világot? Annyi szépség és öröm van benne…Miért ne szerethetnék kikapcsolódni, önfeledten szórakozni? Annyira nagy szükségem is van kiereszteni a fáradt gőzt esetenként. Erről van itt szó? Le kellene mondanom még erről is? Ha szeretem a világot, azt a mentalitást és hozzáállást szeretem, ami Istent kineveti, elutasítja. Azt a mentalitást és viselkedést, amelyik nem tűri el és nem képes elhordozni Isten jelenlétét, ami elvitatja sőt ellopja tőle a neki kijáró hódolatot és imádást. Nem marad hely a szívemben Istennek, ha ezt a világot választom! Jusson eszünkbe, mit mondott Jézus, melyik a nagy parancsolat?! Nem a teremtettség szépségeitől való elzárkózás, nem az öröm megtagadása, nem a barátságok és kikapcsolódás lenézése és démonizálása amire az Ige bíztat. Semennyire sem. Figyelmeztet, hogy nem lehetünk kétszívűek, megalkuvók, kompromisszumokat kötők. Minden féltett dolognál jobban kell őrizni a szívünket, mert a szeretetünk egyedül Istent illeti. Övé a hódolat és a remény, a bizalom és a rajongásunk. Túlontúl megszerettük ezt a világot, túlontúl megbékéltünk az istentelenségével…közben pedig lassan eltávolodunk Jézustól, lassan kezd langyossá válni szeretetünk iránta.

Ima: Urunk, ne csak imádkozni, de jól szeretni is taníts meg minket. Szeretnénk, ha szívünk elsősorban a Tiéd lenne. Bocsáss meg, hogy olyan sokszor féltjük Tőled! Ámen.