“Azért nem tudtak megállni Izráel fiai ellenségeikkel szemben, és azért futamodtak meg ellenségeik elől, mert utolérte őket az átok. Nem leszek többé veletek, ha nem pusztítjátok ki magatok közül a kiirtanivalót! (...) Ekkor azt mondta Ákánnak Józsué: Fiam, adj dicsőséget az ÚRnak, Izráel Istenének! Tégy bűnvallást előtte, és mondd el nekem, hogy mit tettél, ne titkolj el semmit előlem! Ákán így válaszolt Józsuénak: Valóban én voltam az, aki vétkezett az ÚR, Izráel Istene ellen, mert a következőt tettem: megláttam a zsákmány között egy szép sineári köntöst, kétszáz sekel ezüstöt és egy ötven sekel súlyú aranyrudat. Megkívántam és elvettem őket. Ott vannak a sátramban elásva a földbe, az ezüst is alattuk van. (...) elvitték őket az Ákór-völgybe. Ott ezt mondta Józsué: Szerencsétlenséget hoztál ránk! Fordítsa az ÚR ezt a szerencsétlenséget most rád! És megkövezte őket egész Izráel, majd elégették őket. Így kövezték meg őket. Azután nagy kőhalmot raktak föléje, amely a mai napig megvan. Ekkor megszűnt az ÚR izzó haragja.” Józsué 7,11-12.20-21.25-26

A történelem egyik legcsodálatosabb győzelmének, Jerikó elfoglalásának két feltétele volt: a hit és az engedelmesség. Nem is volt probléma addig, amíg az engedelmesség nem járt anyagi vonzattal!

Amíg csak menetelni kellett, amíg azért kellett engedelmeskedni, hogy elérjék a győzelmet, minden rendben volt. Amikor azonban azért kellett engedelmeskedni, hogy kifejezzék Istenhez tartozásukat; amikor már az volt a fontos, hogy megadják Istennek, amit valóban Ő szerzett, tehát az Övé, akkor bizony porszem csúszott a gépezetbe. Mert az arany csillog, az ezüst is értékes, és szép ruhák is voltak ám Jerikóban!

Nagy emberek, monarchiák, birodalmak tudtak megbukni egyetlen egyszerű szó miatt, ha elhitték: “Befelér!” Nem hazugság, csak egy kis csúsztatás… Nem lopás, csak értékmentés… Nem engedetlenség, csak öngondoskodás, ki tudja, mit hoz a jövő…

Végignézni, mennyi szépség és érték porladt el abban a nagy tűzben, amit Jerikó elfoglalása után raktak, biztosan nem volt egyszerű. A bőségben élő, de környezettudatos modern embernek is szívfájdalom a “pazarlást” látni, hát még egy olyan embernek, aki sátorban élte le az addigi életét, és egy zsákban össze tudta szedni minden ingóságát… De talán pont ezért, az egész történet mély üzenetének elményítése végett volt az a parancs: a győzelem Istené, a zsákmány is Istené, tehát szent, tehát az ember nem veheti el. Illetve ha mégis, azért kőkemény büntetés jár! Mert Istennek adni, ami Őt illeti, sohasem pazarlás, hanem hálaáldozat!

Teljesen jogos tehát, hogy Isten elpártolt választott népétől. Teljesen jogos, hogy ezt ki is fejezte, amikor nem pottyant Izrael ölébe újabb győzelem addig, amíg rendbe nem tették az előzőnél keletkezett hibát: Ákán családját ki kellett irtani.

A kegyelmes Isten képéhez szokott, Újszövetség fényében nevelkedett lelkünknek talán túlságosan is kemény az ítélet. Pont emiatt fontos szembenézni a ténnyel: ugyanarról az Istenről beszélünk, csak Nagypéntek és Húsvét vasárnap előtt! Ez az Isten a mi Istenünk, Jézus Krisztus Atyja, a mi mennyei Atyánk, aki nem átallotta egyszülött Fiát adni értünk, “Ákánokért”, hogy nekünk már ne kelljen kövezés által pusztulnunk. Mert Ákán megérdemelte, amit kapott, és ő is tudta, belátta, hogy megérdemli. Senkiben sem volt kétség, hogy Isten szentsége ellen elkövetett vétekért halál jár. De aki nem adja meg Istennek, ami az Övé, aki elvesz Isten dicsőségéből, aki elhiszi, hogy csak egy kicsit is megszegni az engedelmességet “belefér”, az nem jobb, mint Ákán. Nem múlhat el tehát nap, hogy ne kérjünk ezekért bocsánatot, és ne adnánk hálát: Jézus Krisztus elhordozta helyettünk az Ákánnak járó büntetést, hogy mi minden nap új esélyt kaphassunk az engedelmességre.