“Józsué tehát kőkéseket csinált magának, és az Arálót-halmon körülmetélte Izráel fiait. Mert negyven évig vándoroltak Izráel fiai a pusztában, miközben elpusztult az egész nép, valamennyi hadköteles, aki kijött Egyiptomból, mert nem hallgatott az ÚR szavára. Ezért megesküdött az ÚR, hogy nem engedi meglátniuk azt a földet, amelyről megesküdött az ÚR atyáiknak, hogy nekünk adja, a tejjel és mézzel folyó földet,és fiaikat állította a helyükre. Őket metélte körül Józsué. Ezek ugyanis körülmetéletlenek voltak, mert útközben nem metélték körül őket. Amikor azonban befejezték az egész nép körülmetélését, a helyükön maradtak, a táborban, amíg erőre nem kaptak.megtartották a páskát a hónap tizennegyedik napján este Jerikó síkságán. A páska második napján kovásztalan kenyeret ettek a föld terméséből és pörkölt gabonát ugyanazon a napon. A manna pedig megszűnt a következő naptól fogva, hogy ettek a föld terméséből. Nem volt többé mannája Izráel fiainak, hanem már abban az évben Kánaán földjének a termését ették.” Józsué 5,3.6-8.10-12.

Az Ígéret földjét csak az láthatja meg, aki részese Isten szövetségének.

Isten átvezette választott népét a Jordánon, ugyanúgy, ahogy egykor a Vörös-tengeren is: kettéválasztotta a vizet, és mivel ez egy folyó volt, az egyik oldalon az ég felé magasodva állt a víz, hogy az övéi száraz lábbal átkelhessenek a megígért földjük területére. Olyan csoda volt ez, hogy a már ott lakó népek királyainak a szíve is megdermedt a hallatán: Isten nem csak megígérte, de be is váltotta az ígéretét.

De amikor már ott voltak, nem mehettek egyetlen lépést sem addig, amíg meg nem kötik Istennel a saját szövetségüket. Mert Isten csak úgy hajlandó elindítani a honfoglalás dicső folyamatát, ahol csatáról csatára győztesen vezeti majd a népét, ha előbb minden férfi, egyen-egyenként szövetségre lép vele. Nem lesz elég, ha csak Józsué köti meg a szövetségét Istennel. Nem volt elég, hogy mindazok, akik egyiptomból kijöttek, annak idején szövetségre léptek Istennel. Nem lesz elég az sem, ha valaki az ő oldalukon harcol majd, vagy az ő körükben telepszik majd le, esetleg velük együtt megüli az ünnepeket. Elköteleződés kell - egy nagyon komoly, életre szóló döntés, ennek minden testi-lelki vonzatával együtt. Egyenként, minden egyes férfinak magára kellett vállalnia Isten szövetségének rá eső oldalát: hogy megtartja Isten parancsolatait, hogy úgy él, ahogyan Isten akarata diktálja, hogy odafigyel szabadító és győzelemre segítő Urára.

Ez azért sokatmondó és sokat sejtető gondolat a modern korban is. Ahhoz, hogy valaki Isten Jézus Krisztus által megkötött új szövetségébe tartozhasson, nem lesz elég, ha a gyülekezetnek átadott életü lelkipásztora van. Nem lesz elég, ha nagypapa presbiter volt; vagy a nagymama mindig hozott virágot az Úr asztalára. Nem lesz elég, ha valakinek a szülei járnak templomba, és az sem lesz elég, ha karácsonykor, néha még húsvétkor is benéz agyülekezet alkalmaira. Még az sem elég, ha valaki meg van keresztelve - önmagában az is mindössze egy félbevágott bankkártyához hasonlít. Akkor lesz teljes a szövetség, akkor lesz teljes a “bankkártya”, aminek fedezetét Isten ígéretei adják, ha az ember meghozza a saját, életre szóló, hitvalláson alapuló döntését, hogy Isten akaratát keresi, Őt tartja élete középpontjának. Emiatt aztán értelemszerű, hogy ameddig nem kötünk saját szövetséget, addig hiába várjuk, hogy Isten ígéretei valóra váljanak.

Amikor a szövetségkötés folyamata véget ért, a népnek első dolga volt megünnepelni a Páskát. Nem haditanácsot tartottak, nem kiképzőtáborrá alakultak, nem fegyverkovács mesterkurzust indítottak, hanem teljes szívvel megünnepelték az Egyiptomból való szabadulás ünnepét, mindenki számára egyértelművé téve: Azzal az Istennel léptek szövetségre, aki kihozta a népét a szolgaságból, és most be fogja vinni őket a megígért Kánaánba.