Józsué odahívta azt a tizenkét férfit, akiket Izráel fiai közül kijelölt, törzsenként egyet-egyet, és azt mondta nekik Józsué: Menjetek be a Jordán közepébe, Isteneteknek, az ÚRnak ládája elé, és vegyen föl mindegyikőtök egy-egy követ a vállára, Izráel törzseinek a száma szerint. Legyen ez emlékeztető jelül közöttetek! És ha majd megkérdezik fiaitok, hogy miféle kövek ezek, akkor ezt mondjátok nekik: Kettévált a Jordán vize az ÚR szövetségládája előtt, amikor átkelt a Jordánon; kettévált a Jordán vize, és erre emlékeztetik ezek a kövek Izráel fiait mindörökké. (4-7)

Akinek nincs esze, legyen notesze! Nem tudom mennyire ősi ez a bölcsesség, de nagy igazság van benne. Mindig is csodáltam azokat az embereket, akik fejből meg tudják mondani a személyi számukat, adóazonosítójukat, vagy magabiztosan válaszolnak, amikor történelmi események dátumairól kérdezik őket. Számomra csodálatos az ilyen memória. Ugyanakkor azt is tudhatjuk, hogy attól függetlenül, hogy vannak ilyen emberek, nagyon fontos, hogy írásos nyoma is legyen mindennek, mert a szó elszáll, az írás megmarad. Talán lehetne folytatni ezt is azzal, hogy az emlékek elhalványodnak, vagy éppen torzulnak. Éppen ezért fontos, hogy legyen noteszunk, még akkor is ha van eszünk.

Józsué harmadik könyvében is arról olvashatunk, hogy Isten felszólítja a népét, hogy állítsanak emlékoszlopokat. Nem azért, mert egy olyan esemény lesz, aminek a jelentőségét csak később fogják megérteni. Nem is azért, mert egyébként egy nem mindenki számára észrevehető dolog fog történni. Izrael arra készül, hogy átkel a Jordánon. Nem egy hídon, nem hajóval, vagy komppal, hanem száraz lábbal. Csak úgy, mint a Vörös-tengeren, ahogy kezdődött a pusztai vándorlásuk. Egy olyan csodára készül az ÚR, amit biztosan senki nem felejtett el soha életében. Egy olyan átkelésre készül Izrael népe, amire nem csak ők fognak emlékezni, hanem messziföldre is eljut majd a híre, hogy nekik ilyen Istenük van. Úgy fognak átkelni a Jordánon, hogy senkinek semmiféle kétsége ne legyen afelől, hogy Isten velük van és semmi sem akadályozhatja Őt az útjában. Ha kell folyókat, tengereket választ szét, ha kell ellenségeket győz le, ha kell kígyómarást gyógyít, ha kell, ételt és italt ad. Izrael száraz lábbal kel át a Jordánon! Kicsoda felejthetné ezt el? Miért szükséges egyáltalán emlékköveket állítani?

Talán azért, mert az emlékezet becsapós lehet. Ahogy szokták mondani, minden csoda három napig tart. Izrael népének sem kell majd sok idő, mire ha nem is elfelejtik mindazt, amit tett értük Isten a pusztában, vagy a honfoglalás idejében, de azért más istenekhez fordulnak és elpártolnak az Úrtól. Meglepően hamar feledésbe merül Isten törvénye, amikor kicsit kényelmesebb lesz az életük. Mint ahogy a mi korunkban is látjuk. Mennyien hivatkoznak arra, hogy nincs idejük egy gyülekezet alkalmaink részt venni, vagy túl messze van hozzájuk az egyházközség, noha a történelemben nem biztos hogy találhatunk olyan időszakot, amikor könnyebb lett volna utazni, vagy könnyebb lett volna időt találni részt venni a közösség életében. Könnyű felismerni, hogy ezek leginkább kifogások és az igazi indokot valahol máshol kell keresni. Mondjuk ott, hogy elfeledkeznek sokan arról, hogy mi mindent tett értünk az ÚR. Elfelejtik, hogy milyen nagy szükségünk van Istenre. Elfelejtik, hogy milyen kiszolgáltatottak leszünk, ha elhagyjuk őt.

Ezért nagyon fontos emlékezni. Emlékezni Isten nagy tetteire, a Biblia történeteire, a saját élményeinkre, csodáinkra, emlékezni az Isten szeretetére. Akármilyen jó az emlékezetük fontos, hogy renszeresen olvassuk a Szentírást, fontos, hogy vegyük körbe magunkat olyan tárgyakkal, amik Istenre emlékeztetnek minket. Fontos, hogy az életünk is hirdesse, minden szavunk és tettünk, hogy hatalmas Istenünk van, aki gondoskodik, győzelemre vezet és szeretetével körbevesz minket. Így emlékezzünk mi is Isten nagy tetteire, és emlékeztessünk másokat is arra, milyen nagyszerű dolgokat vitt végbe és készít az életünkbe az Örökkévaló Isten.

Ima: Urunk Istenünk, köszönjük neked azokat az alkalmakat, amikor megérezhettük a szeretetedet, gondoskodásodat, hatalmadat és bölcsességedet. Azt is köszönjük, hogy Józsué történetén keresztül felszólítasz minket, hogy újra és újra emlékeztessük magunkat és másokat is a te nagy tettedire, nehogy feledésbe merüljenek, nehogy eltorzuljanak, neogy a feledés homályába vesszenek. Hálát adunk, hogy olyan eseményekről is tudhatunk, ami nem velünk történt. Kérünk téged emlékeztess minket a te nagy dolgaidra és segíts, hogy mi is emlékezzünk minden nap a te szeretetedre, hogy a te utaidon tudjunk járni a mai napon is, valamint életünk minden napján. Ámen.