A Református Bibliaolvasó Kalauz magyarázatos napi tápláléka.
„Ti azonban, szeretteim, épüljetek szentséges hitetekben, imádkozzatok a Szentlélek által, tartsátok meg magatokat Isten szeretetében, várván a mi Urunk Jézus Krisztusnak irgalmát az örök életre.” (20-21)
Júdás levele egy komoly problémára hívja fel a figyelmet a keresztyének között, hiszen arról beszél, hogy tévtanok férkőztek be a gyülekezet közösségébe és a rossz útra akarják téríteni az embereket. Azt mondják róluk, hogy istenkáromlók, akik ítélet alá fognak kerülni, szégyenfoltjaik az asztalközösségeknek és saját kívánságaikat hajhásszák. Ezekről számol be a levél és inti a gyülekezet tagjait, hogy ők ne keveredjenek bele ezekbe, sőt határolódjanak el ettől. Elmondja, milyen bűnökben vannak ezek az emberek, majd határozottan ki emeli: „ti azonban”. Elhatárolja Isten követőit ezektől és azt mondja nektek nem szabad így tennetek! Ez vonatkozik ránk is, mai követőire is Krisztusnak, felénk is hangzanak ezek a szavak: Ti pedig… De miről beszél a levél? Miben kell másoknak lennie, azoknak, akik igazán követik Krisztust?
Nagyon fontos az az állítás, hogy itt nem a világtól való különbségtételről van szó, hanem a gyülekezet közzé férkőzött tévtanoktól való különbségekről. Mit kell tennie Krisztus igazi követőinek? Először is meg kell erősödniük a hitben. Nem csak úgy éppen, vagy csak félig kell hívőknek lenniük, hanem meg kell erősödniük a személyes hitben. Mert, aki erős a hitében azt nem lehet ide-oda sodorni, mert erős alapon áll és nem bizonytalanodik el. Aztán imádkozniuk kell a Szentlélek által. Folytonos kapcsoltban kell lenniük a teremtő Istennel, ami csak a Szentlélek segítségével lehetéséges. Meg kell maradniuk az Isten szeretetében. Nem ide-oda tévelyegni, hanem folytonosan abban a megváltó, atyai szeretetben élni, ami Isten Jézus Krisztuson keresztül jelentett ki számukra. Végezetül pedig várni kell Krisztus ígéreteire, aki megígérte, hogy örökélettel ajándékoz meg minden benne hívőt! Mindezek mellett a következő versekben tanítja a híveket, hogy igyekezenek azokat is jobb útra vezetni, akik tévelyegnek, de figyeljenek arra, hogy ők maguk nem tévelyedjenek el.
Ez, tehát a keresztyének feladata és ehhez pedig megadja a szükséges erőt az, amit a levél eső versében találunk: „az elhívottaknak, akiket az Atya Isten szeretett, és a Jézus Krisztus megtartott”. Az Atya Isten hatalmas szeretete és Jézus Krisztus megtartó ereje az, ami minket is megtart és tovább visz életünkben, hogy ne tévelyedjünk el. Ezek által tudunk növekedni a hitben, imádkozni a Szentlélek által és megmaradni Isten szeretetében, várva a megígértek beteljesedésére!
Imádság: Köszönjük Istenünk neked a te szeretetedet és megtartó erődet. Te látod mennyi nehézség vár ránk ebben a világban, mennyi minden sodorhatja hitünket ide-oda. Áldj meg minket a személyes hitben való megerősödéssel, a Szentlélek által való imádsággal és a szeretettedben való megmaradással. Köszönjük neked a te csodálatos ígéreteidet, amelyekbe belekapaszkodhatunk. Tiéd legyen a dicsőség most és örökkön örökké! Ámen!