A Református Bibliaolvasó Kalauz magyarázatos napi tápláléka.
„Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az ő nevében.” (31)
A kételkedő ember személyében Tamás befejezi azt a sorozatot, amit a János evangéliumának 20. fejezetében találunk a feltámadott Jézussal való találkozásokról. Tamás úgy áll előttünk, mint egy kételkedő, hinni nem akaró személy, aki állítja, ameddig nem lát, nem fog hinni. Jézus azonban hatalmas szeretettel fordul felé is, megjelenik és pontosan idézi Tamás hitetlenkedő szavait, ezzel megmutatva számára azt, hogy neki hatalma van és igazán ismeri Tamást és annak minden gondolatát (27). Jézus egy boldogmondásban állapítja meg, hogy habár Ő eljött azért, hogy Tamásban megszülessen a hit és lássa, boldogok azok, akik nem látnak és mégis hisznek (29).
Az evangélium céljának a megfogalmazásában pedig pontosan erre a hitre utal vissza a szerző, amikor azt mondja: „ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek” (31). Azt állítja, hogy az egész evangéliumnak az a célja, hogy hitet ébresszen az emberben. Habár rengeteg mindent tudunk meg belőle az adott korról, emberekről, szokásokról, megtudunk belőle pontos személyneveket és helységek nevét, nem ez a lényeg! Mindez csak eszközül szolgál arra nézve, hogy az ember higgyen! Miben kell hinni az evangélista szerint? Abban, hogy „Jézus Krisztus, az Isten Fia” és Ő isteni hatalommal vitte véghez mindazt a csodát, amit itt a földön véghezvitt és isteni hatalmából kifolyólag volt képes a megváltás művét véghezvinni értünk!
Amennyiben ebben hiszünk akkor életünk van az ő nevében – állítja az evangélium! Ez pedig egy nagyon fontos meghatározás a számunkra. Azt szeretné kifejezni, hogy a hit nem a befejező lépés, hanem pont a kezdet, az élet kezdete! Annak, aki hisz Jézusban más lesz az élete vagy azt is mondhatnánk, hogy annak, akinek van hite Jézusban, annak van igazán élete. Egészen más megvilágításba kerül minden az olyan ember szemében, akinek van élete itt a földön az Ő Teremtőjének világosságában élve és van élete az örökkévalóságra nézve is!
Ebben a kifejezésben pedig János visszautal az evangélium elejére: „Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága.” (1,4) Ehhez a biztos alaphoz térhet vissza az, aki hiszi, hogy Jézus Krisztus, az Isten Fia és ebben a hitben élete lehet!
Imádság: Köszönjük neked Istenünk, hogy te adod számunkra a te szent Igédet, amely által igazán megismerhetünk téged és hihetünk benned! Dicsőítünk téged azért, az életért, amely e hitből születik meg. Köszönjük neked ezt az igazi életet! Ámen!