,,Amikor Jézus meglátta, hogy ott áll anyja és az a tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: Asszony, íme, a te fiad! Azután így szólt a tanítványhoz: íme, a te anyád! És ettől az órától fogva otthonába fogadta őt az a tanítvány.”

(26-27)

Jézus mindenkihez szól a keresztről-valakit ránk bíz: Jánosra Máriát, Máriára Jánost. Aki odafigyel, meghallja szavát. Szolgálatba hív minket. Két embert rokonná tesz, két magányos nem lesz többé árva, mert Jézus összeköti őket. Ha Jézust szeretem, Ő rögtön átutalja szeretetemet valahová, valakik felé. Ha valóban nyitott szívvel élek, Ő embereket juttat eszembe. Talán összetört szívű embereket, akiknek jó szóra, bátorításra, ölelésre vagy csak hallgatásra van szükségük. Őszinte, igazi, meleg érdeklődésre. Milyen könnyen kiszalad a szánkon a felkiáltás: Mit érdekel engem a másik ember! Vagy ha nem is mondjuk, de ez az igazság. Csak a magunk ügyei, vagy a legközelebbi hozzátartozóink dolga érdekel. Elgondolkodtató, hogy milyen heves érdeklődéssel fordul a világ a világűr titkai felé. Milyen izgalommal várja, hogy meg tudja azt, milyen is lehet valamely távoli bolygó. Nagyon izgalmas számunkra minden, ami „kívül” van! A holdon, a Marson, egy dzsungel közepén, egy gépen. De milyen érdektelenül megyünk el egy másik szív mellett: egy másik élet titkai, fájdalmai, sebei mellett-mert az belül van! Kell, hogy érdekeljen bennünket a másik ember! Nem a pénze, nem a pályafutása, nem a kitüntetése, nem titkos kis útjai, hanem maga az ember, úgy, amint van. Együtt örülni az örülővel, együtt sírni a síróval. Részt venni bújában, bajában, örömében-érdeklődéssel, teljes szívvel: Ez a részvét. Nem valami koporsónál eldarált, néhány banális szó. Gondoljunk magára Jézus Krisztusra, aki úgy ,,beleélte” magát a mi életünkbe, hogy bele-halt! Új gondolat van ebben a megbízatásban, valami különös üzenet is. Jézus nem rokonaira, szűkebb családjára bízza anyját, hanem tanítványára. Ezzel megszületik egy új rokonság, új forma, a lelki rokonságé, amelyet egy mélyebb vérszerződés, egy igazi vérségi kapcsolat pecsétel meg: a Jézus véréé.

Ha Mária a zsidókeresztyénséget jelképezi, János pedig a pogányokból lettekét-hiszen később nekik írja az evangéliumot is-akkor egy újabb jelképpel találkozunk. Egymásra bízza a két nemzetséget. Nekünk volt-e már olyan óránk, amelytől fogva valami egészen különös megbízatást kaptunk Jézustól? Van-e csak egyvalakink is, akit Jézus a keresztjéről bízott ránk? Mert megbízatás nélküli tanítványság nincs.

Imádság:

Úr Jézus Krisztus! Köszönjük, hogy értünk szenvedtél. Soha nem leszünk képesek igazán, egészen felfogni ezt. De az a kevés, amit megértettünk belőle, szívünk mélyéig megrendít. Adj nekünk élő vizet, mert szomjazunk! Ámen.