Napi lelki táplálék

Jn18,12-27

Napi Ige – Alföldi Ildikó

A Református Bibliaolvasó Kalauz magyarázatos napi tápláléka.

,,Simon Péter pedig ott állt és melegedett. Ekkor így szóltak hozzá: Nem az Ő tanítványai közül való vagy te is? Ő tagadta, és megint csak azt mondta: Nem vagyok.”

(25)


Jézus kihallgatásának történetén kívül lejátszódik egy másik jelenet is: Péter árulása. Ő az, aki képtelen elszakadni Jézustól. Aki nem fut el, mikor Urát elfogják. Valamiképpen a tömegben elvegyülve követi a sereget, a seregben Mesterét egészen a főpap udvaráig. Illetve nem csak Péter követi, hanem egy ismeretlen, meg nem nevezett ,,másik tanítvány is” , aki a főpappal ismerős volt, s szólt az ajtóőrző lánynak, és bevitte Pétert. A tanítvány megtagadta Urát. De mindenki más elszalad, elmenekül! A többiek nem is juthattak abba a helyzetbe, hogy megtagadják Urukat! Egyedül Péter az, aki követi Jézust, mégpedig olyan szorosan, hogy Lukács szerint egy pillanatra sem veszti szem elől a tanítvány az Urát. Péter még csak el sem bújik egy oszlop mögé, s így olyan szituációba kerül bele, amely tagadással végződik, de szeretettel kezdődött. Ha ő is elfutott volna, mint a többi tanítvány, akkor nem is kerülhetett volna olyan helyzetbe, hogy megtagadja az Urát.

Beszédes az is, ahogy János leírja Péter tagadását. Minden megjegyzés, hozzáfűzés nélkül, szinte szenvtelenül. Egyszerűen csak tudósít arról, hogy mi történik. A többi az olvasóra vagy a hallgatóra van bízva. Vegyük észre mi is, hogy még a legszeretőbb, legbátrabb, legkeményebb és leghűségesebb tanítvány is milyen észrevétlenül bele tud csúszni Jézus megtagadásába! Talán a mi életünkben is eljöttek azok az alkalmak, amelyekben bátran kellett volna szólni. Mi azonban hallgattunk vagy tagadtunk. Amikor az ,,Én vagyok” –kal szemben elhagyta szánkat a péteri szó: ,,Én nem vagyok.” S ha valaha is megtörtént velünk vagy megtörténne, akkor legalább tudjunk keservesen sírni fölötte-mert akik még sírni tudnak, azokat meg lehet vigasztalni.


Imádság:

Köszönjük Édes Atyánk, hogy nem ránk nézel, a mi sokféle hűtlenségünkre, hanem Fiadra, Jézus Krisztusra, aki mindig hű maradt Hozzád és hozzánk is.Erősítsd meg a mi csetlő-botló életünket a Te Lelkeddel! Bocsásd meg gyávaságunkat, félénkségünket, riadozásainkat, közönyünket! Könyörülj rajtunk, sokféleképpen megzúzott szívű embereken! Nyomorúságainkon, keserveinken, könnyeinken. S hadd mondjuk el Neked, hogy mi mégis, így, ahogy vagyunk, szeretünk Téged! Ámen

Korábbi napok napi lelki táplálékai