„És megismertettem velük a te nevedet, és ezután is megismertetem, hogy az a szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen, és én is őbennük.”(26)

Ahogyan olvashattuk Jézus az akkori és eljövendő összes tanítványért esedezik imádságban. Vannak, akik már ismerik az Atyát általa, vannak, akik csak ismerni fogják. Bár földi életének végéhez közeledik, mindig Krisztus lesz a legtökéletesebb kijelentés, és továbbra is végzi azt a munkát, amivel az Atya megbízta: újabb és újabb követőket hív el. Ez az elsődleges olvasat. De nemcsak a hívők számának emelkedéséről van szó, hanem az egyéni növekedésről is, egy-egy hívő belső hitéletéről. Megismertette az Atya nevét velünk, de ebben az ismeretben folyamatos megerősítésre, fejlődésre, fokozatos növekedésre van szükségünk. S azt ígéri, hogy folytatja a megkezdett közös utat, ezután is megismerteti velünk az Atyát, méghozzá azért, hogy elérhessük, átélhessük azt a szeretetet, amivel az Atya szeret. Ez a hívő élet célja: az a szeretet, amellyel az Atya szereti a Fiút, bennünk legyen, sőt, maga Krisztus éljen bennünk. Olyan csodálatos ígéret ez számunkra! Isten nem hagyja magára a bűnbe esett embert, nem hagyja, hogy ez a szakadék megmaradjon közöttünk. Saját maga állítja helyre a közösséget, az egységet! Alig felfogható ennek az ígéretnek mélysége: Atya, Fiú és Krisztus hívők egysége és egymásban létezése. Bárhogy forgatom a szavakat, csak az ámulat marad, s egy sejtelmes, örömteli gondolat: bennem él a Krisztus.