„…mindnyájan egyek legyenek úgy, ahogyan te Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek” Jn (21)

A főpapi imádság elején Jézus önmagáért, aztán a tanítványokért és végül az összes kor, összes nép tanítványaiért könyörög. Az egész ima egyik központi gondolata az egység, amely több szempontból is fontos. Az Atya és a Fiú egysége jelzi és bizonyítja azt, hogy Jézus Krisztus szavai igazak. Küldetésének valóságát és fontosságát szintén ez az Atyával való egység támasztja alá. Aki látja Krisztust, az látja az Atyát. Aki befogadja Krisztust, befogadja az Atyát. S aki így tesz, azt az Atya ugyanúgy magánénak ismeri el mint Krisztust; ebben rejlik gyermekségünk gyökere.

A bűn elszakít Istentől, de Krisztus újjáteremtő hatalma újjáteremti a kapcsolatot Istennel, s még szorosabbá teszi. Meghív minket abba az egységbe, amelyben az Atyával létezik: „mindnyájan egyek legyenek úgy, ahogyan te Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek”. A hívők egységének az alapja és a mintája az Atya és a Fiú egysége. A hívők egységének ki kellene rajzolnia a világban azt a szeretetközösséget, amiben az Atya és a Fiú létezik. A világnak a hívők közösségében, azon keresztül kellene meglátnia az Atyát. Vajon olyanok a közösségeink, hogy felhívják a kívülállók figyelmét arra, hogy bennük maga az Isten van jelen? A hívők közösségeinek modellje a Fiúnak az Atyához való viszonya: a feltétel nélküli bizalom, áldozatkészség, akaratának keresése, engedelmesség, határtalan szeretet. Emeljük tekintetünket gyakran erre az előttünk álló példára és könyörögjünk, hogy minél inkább mutatkozzon meg gyülekezetünk és az igazi egység közötti hasonlóság.