A Református Bibliaolvasó Kalauz magyarázatos napi tápláléka.
„Szenteld meg őket az igazsággal: a te igéd igazság. Ahogyan engem elküldtél a világba, én is elküldtem őket a világba: én őértük odaszentelem magamat, hogy ők is megszentelődjenek az igazsággal.” (17-19)
Jézus a hozzá közel álló tanítványokért könyörög. Ő már kihívta őket a világból és maga mellé állította őket. Volt lehetőségük a Mester közelében lenni, több-kevesebb időt vele tölteni és tanításait hallgatni. Kiválasztásuk, az Isten szolgálatára való elkülönítésük, vagyis a megszentelésük már elkezdődött. Ahhoz, hogy a Jézusi küldetést folytatni tudják, hogy Jézus kiküldhesse őket úgy, ahogyan őt is elküldte az Atya, ahhoz ismerniük kell az igazságot: Isten igéjét.
Miért fontos ez?
Mert megállni a küldetésben nehéz feladat, számos kihívással kell szembenézniük majd a tanítványoknak, hiszen továbbra is a világban kell majd élniük, továbbra is körbeveszi őket a bűn, sújtani fogják őket is emberi tragédiák. Megtartatásuk záloga: az Isten igéje és Krisztus áldozata. Krisztus őértük odaszenteli magát, hogy a tanítványok bűnbocsánatot kapjanak; tiszta, igaz, jó, újjáteremtett életet élhessenek. Hiszen csak ezáltal lesznek képesek az ő küldetését folytatni. Ez a megszentelt élet teszi majd a tanítványokat képessé arra, hogy saját magukat is odaszenteljék a feladatra: Krisztus evangéliumának hirdetésére.
Ez igaz a mai tanítványokra is: először Isten kihív a világból, az ő odaszentelődése által megtisztít és felkészít minket arra, hogy hirdessük az Ő örömüzenetét: a bűnbocsánat Krisztus áldozata révén minden ember számára készen áll.