Az az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket. Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit én parancsolok nektek. Többé nem mondalak titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Titeket azonban barátaimnak mondalak, mert mindazt, amit hallottam az én Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki titeket, és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Ezeket azért parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást. (12-17)

Egyszer azt mondta valaki, az utcán találkoztunk, hogy „nekem a legjobb barátom Jézus.” Ismertem az illetőt régóta. Az életét is. Függőségeit, ígéreteivel kicsalt támogatásokat, majd a segítők cserbenhagyását, szülei vagyonának eltékozlását. Lehet, hogy Jézusra barátjaként tekintett, de róla vajon elmondható-e, hogy ő Jézus barátja? Messzinek tűnt, szemlélve és ismerve őt, a másokért áldozatot hozó szeretet, a gyümölcstermő élet, mindaz, amiről igénkben Jézus beszél, amikor a barátairól szól.

Eszembe jut egy másik sors is, akit az irodalomból mindannyian ismerünk. Akinek nevét csupa kis betűvel írták be a gittegylet noteszébe, egy gyönge, sovány fiú, akit gyávának tartottak a többiek. A grundért vívott csatában mégis ő lett a hős, aki betegen sem hagyta cserben társait, Nemecsek Ernő, aki végül életét adta barátaiért. Jézus kérdése jön elénk: „E kettő közül melyik teljesítette az atya akaratát?” (Mt 21,31)

Egy barát „kiválasztott”. Bizalmam birtokosa, titkaim tudója. Számíthatok rá és ő számíthat rám. A javamat akarja akkor is, amikor dicsér, és akkor is, amikor leszid. Őszinte. Nem csap be, nem él vissza a barátságunkkal, és nem szeretné, hogy a vesztembe rohanjak. Egy barát elmond nekem mindent, amit fontosnak gondol értem.

Jézus azt mondja: „Ti barátaim vagytok”. Két fontos, két lényeges elemét szeretném ennek kiemelni igénk alapján. Az első az, hogy elmond nekem mindent, amire szükségem van, hogy hitben eltelő életem és örök életem legyen. Nincs olyan, hogy bocs, ezt elfelejtettem. Mint amikor mi alaposan elmagyarázunk valakinek valamit, csak pontosan egy olyan lényeges dolgot hagyunk ki, ami nélkül hiába volt az egész. Amikor elmondod valakinek, hogy mit hol talál az autóban, merre kell mennie majd, mire figyeljen útközben, csak azt nem mondod el, hogy hol van az autó slusszkulcsa.

„Titeket azonban barátaimnak mondalak, mert mindazt, amit hallottam az én Atyámtól, tudtul adtam nektek.” Krisztus kiválasztott barátjának lenni – ezt kínálja fel nekünk Isten Fia. Tudni, érteni és hinni mindazt, amit Isten Jézusra bízott – értem, hogy el ne vesszek, hanem örök életem legyen.

Van egy másik kör, egy másik csoport is. Maga Jézus beszél ezekről. „Mert nektek megadatott, hogy ismerjétek a mennyek országának titkait, azoknak pedig nem adatott meg.” (Mt 13,11) „Én sem mondom meg nektek, milyen hatalommal teszem ezeket.” (Mt 21,27) Krisztus arra hív el, hogy ne ezekhez tartozz.

A másik lényeges pedig ez: ”Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért.” Jézus megtesz értem mindent, megtette a legtöbbet, a legnagyobbat, meghalt helyettem a kereszten, elhordozta az én büntetésemet bűneim miatt. Megmentett a halálból az életre.

Micsoda áldozat, micsoda szeretet – gondolja Jókai örök klasszikusának, a Kőszívű ember fiainak olvasója, amikor Baradlay Jenő ment a vesztőhelyre bátyja, Ödön helyett. Magára vett minden vádat és minden büntetést testvére helyett. Katarzis nélkül nem lehet letenni ezt a könyvet.

Mindaz, ami a Golgotán történt, nem egy fiktív hőst mentett meg, hanem téged mentett meg, engem mentett meg. Az a katarzis minket emelt fel, minket tisztított meg. Személyes valóságommá lett, hogy nincs senkiben nagyobb szeretet irántam, mint Jézusban.

Hála, szeretet, gyümölcstermő élet. Ez a válasz beszél arról, ha Jézus kiválasztott barátja vagy. Madarat tolláról, embert barátjáról. Úgyhogy: „Fel, barátim, drága Jézus zászlaja alatt…” (831. dics.)