Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlősgazda. Azt a szőlővesszőt, amely nem terem gyümölcsöt énbennem, lemetszi, és amely gyümölcsöt terem, azt megtisztítja, hogy még több gyümölcsöt teremjen. Ti már tiszták vagytok az ige által, amelyet szóltam nektek. Maradjatok énbennem, és én tibennetek. Ahogyan a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok énbennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni. Ha valaki nem marad énbennem, kivetik, mint a lemetszett vesszőt, és megszárad; ezeket összegyűjtik, tűzre vetik és elégetik. Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjétek, és megadatik nektek. Az lesz az én Atyám dicsősége, hogy sok gyümölcsöt teremtek, és akkor a tanítványaim lesztek. (1-8)

Sokfelé most metszik a szőlőt. Visszavágják a tavalyi vesszőket, alakítják a tőkét, hogy biztosítsák a jó termést. Nem öncélú munka. Nem azért van, hogy csattogjanak a metszőollók, nem azért, hogy gyújtósnak gyűjtsék a venyigét (felénk: vinyege), nem azért, hogy szépen nézzen ki a szőlőterület. Az a célja, hogy a szőlő jó, szép és lehetőleg sok gyümölcsöt teremjen. Ezt a képet használja Jézus, amit értettek akkor is, az Ő korában, és érthető kép, érthető metafora ma is.

Sőt a mi Urunktól pontos eligazítást is kapunk az értelmezéshez. Szőlősgazda – szőlőtő – szőlővessző – gyümölcs. Ezek ennek a példabeszédnek a legfontosabb elemei. És olvassuk Jézus szavaiban, hogy kinek hol a helye, ki kicsoda ebben a képben: 1. „Én < Jézus > vagyok a szőlőtő” 2. „az én Atyám a szőlősgazda” 3. „ti a szőlővesszők” 4. és van a gyümölcs

Csak a tisztánlátás végett. Ne keverjük össze a szerepeket! Mi a „ti” vagyunk. A szőlővesszők. Mennyi baj fakad abból, amikor a szőlővessző más akar lenni. Amikor az ember más akar lenni: szőlősgazda, szőlőtő vagy gyümölcs akar lenni.

Jézus képes beszéde a mi helyünkről szól, a mi küldetésünkről, feladatunkról. A szőlősgazda az Atya. Ő az, aki telepítette a szőlőt, aki életre hívta a szőlőskertet. Ő gondoz, Ő metsz. Ő adta az életet, gondviselésével őrzi. Hányszor vágyott már az ember erre a szerepre. Már az Édenkertbe engedett a kísértésnek: „olyanok lesztek, mint az Isten” (1Móz 3,5). Vagy a bábeli építők: „Gyertek, építsünk magunknak várost és tornyot, amelynek teteje az égig érjen; és szerezzünk magunknak nevet” (1Móz 11,4).

Aki hatalmával visszaél, aki „élet és halál” urának képzeli magát, kicsiben vagy nagyban, akár családban, akár nagyobb közösségben, az elfelejti, hogy nem ő a szőlősgazda. Az elfelejti, hogy az ő élete is Isten kezében van, nem a szőlővessző dönt a szőlősgazdáról, hanem a szőlősgazda a szőlővesszőről.

Az Istentől egyre messzebb kerülő világ márpedig dönteni, ítélkezni akar. Egyre inkább mindenben. Néhány napja a francia parlament módosította az ország alkotmányát, és hatalmas többséggel alkotmányos joggá tette az abortuszhoz való feltétlen jogot. Felállva tapsolták a képviselők, éljenző tömeg volt a versaillesi helyszínen. Csak némelyek álltak ott csendben, szőlővessző-emberek, fehér rózsával a kezükben…

„Az életem az enyém, én döntök róla” – hangzik ma sokfelé a „szent” emberi szabadság egyik jelmondata. Vizsgáljuk csak meg ezt a mondatot igénk tanításának fényében! A szőlővesszők függetlenséget követelnek a szőlősgazdától és a szőlőtőtől? Meg lehet ugyan próbálni, de… Mit mond Jézus, a szőlőtő: „mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni.” (5.v.) Egy szőlővessző nem

élhet a szőlőtő nélkül, anélkül csak elszáradó venyige. „Nekem az élet Krisztus” – mondja Pál. Minden éltető nedvet a szőlőtő ad a vesszőknek. „Mert az én testem igazi étel, és az én vérem igazi ital.” (Jn 6,55) – tanítja Jézus. Krisztus értünk ontott vére által van bűnbocsánatunk, hitünk, megtisztított szőlővessző-életünk. Ő maga mondja, hogy „én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek” (Jn 10,10) Az ének szava hitvallás: „Nálad nélkül nem is élek: Te vagy örök élet!” (449.dics.)

Végezetül még egy dolgot tisztán kell látnunk. A szőlővessző nem a gyümölcs. Termi a gyümölcsöt. Mert a szőlősgazda és a szőlőtő mindent megtesz azért, hogy gyümölcsöt teremjen. Gondozzák és táplálják. Nem az én szőlővessző-létem a végső cél, hanem az, hogy azáltal legyek értékes, hogy gyümölcsöt termek mások számára, és a gazda, az Atya dicsőségére (8.v.)

Olyan jó volna ezt tapasztalni az önzés és az egók világában. Hogy eszköz vagyok Isten kezében, Krisztus tápláló szeretetében, hogy jó gyümölcsöt teremjek. Legelőször önmagunkra nézve kérjük el imádságban ezt a szőlővessző-életet! Ha pedig a metszőkést érezzük életünkön, kérdezzük meg: Uram, azért van ez, hogy még több termést adjak? Értesd meg velem, Uram!