A Református Bibliaolvasó Kalauz magyarázatos napi tápláléka.
„Uram, miért van az, hogy nekünk akarod kijelenteni magadat, és nem a világnak?” (22)
Gyakran viccelődünk azzal egyházi körökben, hogy a vasárnapi igehirdetés üzenetét mindig valaki olyannak kellett volna éppen meghallania, aki éppen nem volt jelen az istentiszteleten: „Épp neki szólt! Kár, hogy én hallottam”. Júdás kérdése mögött valami hasonlóan gyanús érzelem húzódik meg: „Ez szép és jó, Jézus, hogy nekünk kijelented magad, de mi van azokkal, akiknek igazán kellene ismernie téged?” A világ. A világ az tévelyeg, az velejéig romlott, az gonosz, az elveszett, ha valakinek, hát a világnak igazán szüksége volna arra, hogy ismerje Jézust. Nekünk, keresztyéneknek, tisztes hitvallóknak erre mintha már nem is lenne szükségünk. A tanítványok világellenessége – és világ alatt értsük most mindazokat, akik a „körön kívül” vannak – olykor egészen meghökkentő mérteket tud ölteni. Olykor, amikor elragad a hév, még tüzet
is kérünk azokra, akik visszautasítják Jézus nevét. Máskor megelégszünk azzal, hogy egyszerűen csak nem veszünk tudomást róla, a templom zömök falain amúgy is ritkán hatol be a zaja. Elsőre könnyen úgy tűnhet, hogy Jézus már megint terel, és esze ágában sincs megválaszolni Júdás kérdését. „Ha valaki szeret engem, az megtartja az én igémet”, szól a tömör felelet. Mit kezd ezzel a mindenkori Júdás, aki szeretné, ha minden „világi” számára nyilvánvalóvá lenne egyszer és mindenkorra, hogy ki is ez a Jézus? Azt hiszem, Jézus válasza az őt szerető és igéjét megtartó tanítványokról maga a kijelentés, amit a világnak szán. Ha kikérte volna az én véleményemet, azt mondtam volna neki, hogy válasszon valami egyértelműbb bemutatkozási formát. Merthogy ha rajtunk, keresztyéneken múlik az, mit ismer meg Jézusból a világ, hát, „veszett fejsze nyele…” Nem kérte ki a véleményem, ezt az utat és módot választotta, így hát nekünk az a feladatunk, hogy megpróbáljuk a szinte-lehetetlent: bemutatni szeretetünk és engedelmességünk által, kicsoda Jézus. Nem feltétlenül szükséges elkeserednünk, mert nem egyszemélyes projektként kell végrehajtanunk ezt, hiszen Ő maga ígéri, hogy a világ meggyőzésében a keresztyének partnere lesz. „Nála maradunk”, ígéri annak, aki naponként vállalja, hogy életét Krisztus szeretetéhez igazítja.
Imádság: Jézus Krisztus, neked úgy tetszett, hogy saját tanítványaid által ismerteted meg magadat a világgal. Bocsáss meg, hogy nem tudunk felnőni ehhez a feladathoz! Kérünk téged, Lelked által látogass meg bennünket minden nap, maradj nálunk, hogy a Te szeretetedből fakadóan ábrázolódhass ki életünkön keresztül mások számára! Ámen.