„nálatok lakik, sőt bennetek lesz” (17)

Bizonyos tekintetben szívbe markoló végigolvasni ezeket a búcsúbeszédeket, amiket Jézus a nagypénteki borzalmak előtt még utoljára a tanítványainak mond. Látja rajtuk, hogy nem értik még igazán, hogy alig huszonnégy óra múlva ő a mostani formában már nem lesz közöttük. Nem ismerik azt az utat, amit neki be kell járni, és ahová nem követhetik őt. Árvák ezek a meglett férfiak, akiknek – ezt nyugodtan elképzelhetjük – könny szökik a szemükbe, mert érezhetik, hogy ez az éjszaka valami sorsfordító jelentőséget tartogat számukra, csak még nem tudják elképzelni, pontosan miben is áll ez a változás. Ebben a felfokozott helyzetben bízza rá a másik Pártfogóra az egyedül maradó tanítványi sereget Jézus. Megígéri nekik, hogy vissza fog térni még közéjük, de addig is szükségük van arra, hogy valaki más gondot viseljen róluk. Az igazság Lelke, akit Krisztus kérésére az Atya küld el hozzájuk, náluk fog lakozni, sőt, bennük lesz.

A tanítványok helyzete ismerős lehet számunkra is. Könnyen át tudjuk érezni azt a magárahagyatottságot, amit ők is megélhettek nagypéntek után. A jézusnélküliség állapota ez. A szavai visszhangoznak még bennünk, de nem látjuk, nem érezzük, nem tapasztaljuk a valóságos jelenlétének a bizonyítékait. Ez a történet emberi oldala. Ez a mi megtapasztalásunk is, akár egyénenként, akár közösségként, amikor az egyre sűrűsödő éjszakában még az orrunkig se látunk el. A távlatokat mindig Jézus Lelke, a Pártfogó nyitja meg a számunkra, aki nálunk lakik, sőt bennünk van. Pünkösd óta ez az Egyház egyetlen reménye, s ebbe kapaszkodhatunk egyenként mi magunk is. Nem vagyunk árvák, magunkra hagyatott gyermekek, akiknek az életét a hiány könnyei keserítik meg. Lélektől vezetettek vagyunk, akik mellé odaáll a Pártfogó, az igazság Lelke, hogy megelevenítse bennünk azt, amit, akit mi csak múltként ismernénk. Szokás mondani, hogy mi, reformátusok, csak „hírből” ismerjük a Lelket, de milyen jó lenne, ha saját életünk és tapasztalataink cáfolnának rá erre a tévképzetre! Engedjük át magunkat, árva életünket Neki, hogy az élő Krisztus vezesse szavainkat, gondolatainkat és tetteinket ma is!

Imádság: Pártfogó Lélek, áldunk azért, mert nem hagysz minket árván. Kérünk téged, vigasztalj és vezess bennünket minden bűnünk és nyomorúságunk ellenére, hogy Krisztust, az egyetlen igazságot még jobban szeressük! Töltsd be az ürességeinket, pótold ki hiányosságainkat, és lehelj életet belénk! Ámen.