„Azon a napon majd súlyos kővé teszem Jeruzsálemet minden nép számára: aki föl akarja emelni, mind megszakad bele, még ha összefog is ellene a föld minden népe. Azon a napon-így szól az Úr- azzal verem meg őket, hogy a lovak mind megvadulnak, és a lovasok elvesztik a fejüket. Júda házát éberen őrzöm, de a népek lovait vaksággal verem meg.” (…) Dávid házára és Jeruzsálem lakóira kiárasztom a könyörület és a könyörgés lelkét. Rátekintenek arra, akit átdöftek, és úgy gyászolják, ahogyan az egyetlen gyermeket szokták, és úgy keseregnek miatta, ahogyan az elsőszülött miatt szoktak.” (3-4 és a 10. )

Van az úgy, hogy kívülről is, belülről is szorongatva érezzük magunkat. Ilyenkor úgy szeretnénk egy kis csendet, egy kis nyugalmat végre! Szeretjük, ha békességben van az életünk. A mai fejezetben egy ilyen külső és belső békességet ígér Isten az Ő népének. Először is azt ígéri nekik: nem bánthatják őket a környező népek. Ha meg is próbálják, nem fog sikerülni. Azt mondja az Úr: „azzal verem meg őket, hogy a lovak mind megvadulnak, és a lovasok elvesztik a fejüket.” Akkoriban a lovas hadseregen állt vagy bukott a csaták sorsa. Ha egy ló megijed valamitől (és megugrik, vagy őrült tempójú vágtába kezd), a lovas legfontosabb feladata, hogy a nyugalmát megőrizze. Azaz ne veszítse el a fejét, átvitt értelemben. Ha ez nem sikerül, nagy lesz az esély arra, hogy szó szerinti értelem legyen a fejvesztésből. Ha pedig egy ló megvadul egy harcban és a lovas elveszti a fejét, azzal el is dőlt a csata sorsa- vesztésre. Isten azt mondja, Ő ezt idézi elő népe ellenségeinél. Hiába a kor legjobb fegyvere; Isten hatástalanná tudja azt tenni, hogy népe biztonságban élhessen. Ez ma is igaz. Nincs olyan fegyver, amitől félnünk kellene, ha Isten oltalmaz bennünket. A 10. versben pedig még ennél is nagyobbat ígér Isten! Egy belső változást, amely belső biztonsághoz vezet. Kiárasztja a könyörület és a könyörgés lelkét az Ő népére. Ez azt jelenti, hogy az ember tiszta szívvel lesz jóindulatú embertársa iránt és tiszta szívvel könyörög. Lélekből, és nem képmutatásból. Könyörög, hitből és szeretetből, könyörül másokon, hitből és szeretetből! Ez valóban Isten munkája, mi magunktól nem vagyunk erre képesek! S milyen nagy szükségünk van nekünk is erre! Hogy belső megújulás által lehessen belső békességünk! S ezután ismét egy messiási próféciát olvashatunk: Rátekintenek majd arra, akit átdöftek…” A kereszten lévő Krisztusra tekinteni, és sírni, bánkódni a bűneink miatt, olyan szomorúság, amely végül valódi lelki békét hoz. Ezt nevezzük megtérésnek. Ahogy Pál írja: „az Isten szerinti szomorúság megbánhatatlan megtérést szerez az üdvösségre.” (2Kor7,10) Ez a megtérés a hitünk alapja. Belső békességünk ebben gyökerezik. Isten ajándéka ez számunkra. Ő tette lehetővé! Kedves Testvérem! Nem tudom, hogy csupán külső békességre vágysz, vagy belsőre is. A külső békesség korszaka időnként megadatik nekünk Isten kegyelméből, és időnként – szintén Isten akaratából! – elvétetik. De a belső békességet nem veheti el senki! Az akkor is tart, ha kívül harcok dúlnak, így lehetséges, amit Reményik írt egyik versében, hogy szívünknek: „nyugalma nincs, de békessége van.” Jézus által ez a tiéd is lehet! Élj vele!

Imádság: Drága mennyei Atyánk! Köszönjük Neked, hogy kegyelmedből biztonságban és szabadon élhetünk. Köszönjük, hogy azért küldted el Fiadat, hogy nekünk egyszer s mindenkorra valódi békességünk lehessen. Kérünk, áraszd ki ránk is a könyörület és a könyörgés lelkét, hogy a Te szereteted bizonyságai lehessünk ebben a világban! Ámen!