A Református Bibliaolvasó Kalauz magyarázatos napi tápláléka.
"Miután ezt mondta, elment és titokban szólt a testvérének, Máriának: A Mester itt van, és hív téged." (28)
Két nő, testvérek, nővér és húg. Férjek nincsenek. Most már csak egymásra számíthatnak. Egyetlen bátyjuk elvesztése miatti fájdalmukban találjuk őket. Az egyikük, a főnökösködő, a gyakorlatiasabb, a tettrekészebb, a gyorsabb már találkozott Jézussal a nagy szomorúságban és valamelyest megvigasztalódott, de a másik testvér, a szemlélődőbb, a lassúbb még otthon a gyászolók közösségében van igazi vígasz nélkül. Mint jó testvér, aki kétségbevonhatatlanul szereti a húgát, Márta azt akarja, hogy amiben neki része volt, abban Máriának is része legyen. Ő is hallja meg, amit Jézus neki mondott, ő is megvigasztalódjon, ő is erőt nyerjen, ő is Jézus közelében legyen és bármi is következik, abban együtt legyenek, együtt éljék át. Viszi Máriát Jézushoz, mert tudja, hogy szüksége van rá, tudja Máriának is vannak kérdései, kétségei. Még azt is mondja, célja érdekében, hogy Máriát Jézus hívja, bár ezt az előzőekben nem olvassuk.
Jézus ugyanott várja őket, ahol Mártával találkozott. Megvárja őket, nem cselekszik addig, amíg ott nincsenek, hogy lássák a csodát és higgyenek. Mária odaér és Jézus lábához borul. A jól ismert történetben, Lukácsnál olvassuk, hogy Jézus egyik látogatásakor, amikor Mária kíváncsi volt Jézus tanítására, akkor is így tett. Mintha csak most is azt várná, hogy a Mester tanítsa, mutassa meg bölcsességét, legyen őszinte hozzá, adjon magyarázatot, vigasztalja meg.
Márta és Mária nagyon különböznek, két egészen más személyiség és mégis mit meg nem tesz egyik a másikért?
Sokszor illetik a női közösségeket negatív jelzőkkel és van, hogy még mi nők is egyetértünk azzal, hogy nem vagyunk elég türelmesek, nagyvonalúak, kedvesek egymáshoz munkahelyen, gyülekezetben, közösségeinkben, családban. Ebben az igében példát látunk arra, hogyan lehet ezt másképpen csinálni.
Lehetünk olyanok, mint Márta, aki itt nem csak magának, hanem a másiknak is jót akart, aki odafigyelt a testvérére, aki nem csak a saját szomorúságával törődött, aki nem foglalkozott korábbi sérelmeivel, aki könnyíteni szeretett volna a másik terhén, aki elvitte testvérét a legjobb helyre, a Feltámadás és az Élet Forrásához és aki nem lett attól kevesebb, hogy ezt megtette.
Persze ez az ige nem csak nőkhöz és nőkről szól.
Minden ember csak egy "testvérnyi" távolságra van tőlünk. Akár férfi, akár nő.
Legyünk őrizője!
Menjünk közelebb! Vigyük közelebb!
Imádság:
Uram, add, hogy legyőzzük a testvérnyi távolságokat a környezetünkben élőkkel és valóban támaszai, segítői legyünk azoknak, akik ránk vannak bízva. Add, hogy felülemelkedjünk különbözőségeinken és a Te hívásod és szavad legyen az első! Ámen