Napi lelki táplálék

Abdiás

Napi Ige – Dezső Attila

A Református Bibliaolvasó Kalauz magyarázatos napi tápláléka.

„De a Sion hegyén menedék lesz, szent hely lesz az…” (17)


A Babiloni fogságba vitel idején, Kr. e. 587-ben az edomiták örömtáncot jártak és gúnyolták Isten népét és az elpusztított fővárosról kárörvendően nyilatkoztak. A megalázott Izraelt Isten tanulni vitte Babilonba, hogy népe szívére beszéljen és ránevelje őket az Ő Igéjének szeretetére. Amikor Isten fogságba vitette a népet, úgy tűnhetett számukra, hogy minden elveszett. De Isten másként gondolta. Túl azon, hogy Edóm szeretetlen és gyalázatos magaviselete miatt az Úr büntetést hozott az edomitákra, Abdiás próféciáján keresztül népének megüzeni, hogy ha letelik a tanulás időszaka, akkor Jákób háza visszamehet az ígéret földjére. Sőt, a megalázott, megvetett Jeruzsálem lesz Isten üdvözítő áldásának a helye. Abdiás egy messiási próféciát mond ki, bár talán ő nem is sejtette, hogy Isten nagy üdvözítő tervébe hogyan is illeszkednek ezek a szavak. Szent, azaz Isten céljaira elválasztott hely lesz a Sion. Az újra felépülő Jeruzsálemi templom miatt? Nem.

Mi, újszövetségi emberek, pontosan ismerjük ennek a próféciának a beteljesedését. A Sion hegyén állt a szent város, Jeruzsálem, amelynek viharos története azt mutatja, hogy sem a város és annak egyetlen építménye sem tölthette be a szóban forgó menedék szerepét. A várost többször elfoglalták, kifosztották, lerombolták, uralmuk alá hajtották. Nem a Sion hegyén lévő Jeruzsálem volt a menedék, hanem a városban helyettünk elítélt, megalázott, megkorbácsolt, tövissel megkoronázott, és keresztre feszített Jézus Krisztus. Akinek egyszeri és tökéletes áldozata abban áll, hogy Isten haragját elhordozta, a bűn büntetését és az átkot magára vette. Feltámadt és ezzel is bizonyította, hogy Ő élet és halál dicsőséges Ura. Az Ézsaiás 58 szerint betegségeinket is elhordozta. A mi vétkeink miatt törték össze Őt. Fájdalmak férfija. Miért jó ezekről tudni? Miért jó emlékezetben tartani ezeket? Hát mert a Sion hegyének menedéke: a megváltó Krisztus minden nemzet minden gyermekét befogadja. Sőt hív is: Jöjjetek énhozzám mindnyájan… Ez pedig azt jelenti, hogy Ő biztos menedék. Testvér, tudj róla, hogy nem kell egyedül megküzdened a bajaiddal! A megfáradásból, a megterheltetésből, a zilált hétköznapokból, az emberek önimádó ricsajából, a teljesítménykényszeres munkahelyi stresszből, a veszekedésekből, a kétségek tengeréről, az értéktelenség érzésének csapdái elől, a Sátán hazugságai elől, és a legfontosabb: az Isten jogos ítélete és haragja elől van hová, van kihez menekülnöd. Van biztos menedéked! S ha megteszed, akkor ez a menedék körbe ölel és pajzsként védelmezni fog. Ha te Krisztusban maradsz, akkor gyógyulásban és szabadulásban részesít. Helyreállítja az emberi kapcsolataidat, de ami fontosabb, helyreállítja az Isten és közötted lévő kapcsolatot is. Krisztus a menedék! És aki Krisztusban van, örök élete van annak! Ugye rátaláltál már te is erre a drága Menedékre? A legnagyobb biztonságérzetedben is védtelen vagy, ha az életedet rajta kívül éled! Legyen Ő a menedéked és mindentől védve leszel!


Imádság: Hozzád menekülök, Uram, váram, menedékem, biztos sziklám, oltalmam! Légy áldott, hogy te vagy az én menedékvárosom, ahová futhatok, s te kegyelmeddel befogadsz. Uram, nincs semmi érdemem, nincs semmim, amit felhozhatnék mentségemre, csak az én bűnös szívemet tudom hozni neked. Fogadj el Úr Jézus! Végy oltalmadba! Ments meg! Ámen.

Korábbi napok napi lelki táplálékai