„Mert íme, parancsot adok a népeknek, és megrostálom Izrael házát, mintha rostában ráznák, melyből egy szem sem esik a földre.” (9)

Isten minden népnek az Ura. Rendkívül erőteljes szavakkal fejezi ki a Szentírás Ámósz bizonyságtételében Isten mindenek feletti hatalmát! Olyan különleges belegondolni abba, hogy választott népét, Jákób házát, akiből a Megváltó Krisztus is származik, hányszor terelte vissza Isten a helyes útra a körülötte élő népeket az ítélet, s végső soron a kegyelem eszközeiként használva. A Bírák könyvének ciklikussága erről beszél. A Királyok könyvei erről tudósítanak. A próféták hangsúlyozták, hogy amikor Isten népére támadt egy nemzet, annak oka volt. Mennyivel másabb kontextusba kerül a mi életünk is, ha a bennünket ért bántások, szorongattatások történéseit Isten szemszögéből próbáljuk szemlélni! Semmi sincs véletlenül. Van, hogy a megtérésünkre vár az Úr. Van, hogy állhatatosság próbáját kell kiállnunk. Van, hogy a Krisztusért való szenvedés misztériumát tapasztaljuk. Bármiről is legyen szó, mi reformátusok a káténkban megfogalmazottaknak megfelelően hisszük, hogy „Minden az Ő atyai kezéből jön: jó és rossz egyaránt… de mindennek az én üdvösségemet kell szolgálnia.” Ámósz szava szerint megint azért küld Isten idegen népeket Izraelre, mert Izrael szíve eltért az Úrtól. Isten várta a megtérést, de az elmaradt. Lehetett volna az életet választani, de nem kellett. Isten tehát készíti az ítéletet. Hátborzongató és félelmetes mindaz, amit az Ámósz 9-ben olvasunk. Mégis, még ebben is ott van Isten kegyelme. Mert amikor a rostát rázzák, akkor a szemét, a pelyva kiszáll, kihull, kirostálódik a szitából, és benne marad az értékes mag, amelyik elvetve majd termést hoz egy idő után. Itt Ámósz arról beszél, hogy Isten ilyen ítéletet tart a Jákób házán és megrostálja azt. És a népek elvégzik majd az ítéletet, de (!) és itt van a kegyelem, azt olvassuk, hogy az Isten kezében lévő népek rostájából Izrael házából „egy szem sem esik a földre.” Itt nem arról van szó, hogy akkor egyetlen ember sem fog elveszni. A héber mondat nem Jákób házának tagjaira, hanem Jákób házára vonatkozik. Nem arról van szó, hogy senki sem pusztul el, hanem hogy Jákób háza „nem hull alá a föld gyűjtőhelyére, zsákjába.”, azaz lesz ítélet Jákób házán, sokan meg is halnak, de Jákób háza nem pusztul bele az ítéletbe. Van ítélet és van kegyelem. Isten igazságos és kegyelmes. Velünk sincs ez másként. Eszköze van számtalan sok. Lehetnek népek, emberek, természeti csapások, betegségek, megváltozott szociális állapot, stb. Ezeket az eszközöket használja Isten, hogy közelebb vigyen magához. De bármi is érjen bennünket, nekünk újszövetségi embereknek már tudnunk kell, hogy Isten az Ő nagy igazsága szerint, ítéletét, átkát, minden haragját kitöltötte szent fiára, Jézus Krisztusra. A mi ítéletünket Krisztus elhordozta. De a nekünk szánt kegyelem is az Atya szeretetéből ugyanebben a Krisztusban van. Testvér, ragadd meg a kegyelmet és lesz megtartatásod!

Imádság:
Kegyelmes Atyám! Köszönöm, hogy amikor megvizsgálod vagy megítéled az
életemet, Jézus Krisztus áldozatára nézve teszed azt. Köszönöm neked bűneim
bocsánatát és az új életemet Benne. Szentlelked által formáld át a szívemet,
hogy mindenkor az életet tudjam választani, hogy a megrostáltatás idején Veled
és melletted maradhassak, megértve és követve a te akaratodat. Ámen.