Napi lelki táplálék

Ám 6

Napi Ige – Dezső Attila

A Református Bibliaolvasó Kalauz magyarázatos napi tápláléka.

„Örültök Lódebárnak, és azt mondjátok: A magunk erejével foglaltuk el Karnajimot.” Ám (13)


Ámósz az Isten szerinti jó pásztor szemével látta az Úr népének dolgait. Nem maga választotta ki a 2 említett várost. Isten Lelke ezzel üzent valami fontosat az akkori népnek. Lódebár és Qarnajim gileádi városok voltak, a Jordán keleti partvidékén, amiket II. Jeroboám király uralkodása idején végbement dicsőséges hadjáratok során foglaltak vissza Izrael fiai. A várost Ló-debárnak, azaz legelő nélküli városnak hívták. A próféta viszont Ló-dábár-ként hivatkozik rá, ami tudatos nyelvbotlás a részéről. A Ló-dábár annyit tesz: Beszéd-, Ige nélküli. Értelemszerűen Isten szavát, vezetését nélkülöző, még súlyosabb értelmezés szerint: lényegtelen, értéktelen, azaz semmi. Qarnajim város jelentése pedig: szarvak, amivel az erőt jelképezték akkoriban.

Ámósz leleplezésének lényege, hogy: Ti a lényegtelen, értéktelen dolgoknak örültök, és a magatok erejében bíztok. Mintegy kimondva, hogy miközben a lényeges, értékes, a menny számára drága kincsnek nem örültök. Ennek oka világos: A nép vezetői beszéltek Istenről, de az Urat nem ismerték. Isten népét, vezetőikkel együtt az értékválsággal és annak okával szembesítette a próféta. Félő, hogy az apostoli szó igaz lesz nemzedékünkre és korunk keresztyéneire is, az Ámósz korabeli Isten népéhez hasonlóan, hogy „… a kegyesség látszatát megőrzik ugyan, de annak az erejét megtagadják.” (2Tim 3,5). Mindez azért lesz, mert Isten népe nem értette meg a prófétai szót Ámósz idejéből. Azt gondolja, hogy külső kegyesség és látványos templomozás mellett ugyanúgy folytathatja régi bűneit. A saját erejéből áldozatokat hozó, de kényelmét, érdekeit az Isten beszédeinek mérlegén megmérni nem akaró, a megtérést elodázó nép szörnyű állapota az, hogy Isten megtapasztalható, életeket megváltó, újjáteremtő, szentségét és erejét nem ismerik a saját életükben. Testvér, te hogy vagy jelen Isten népe között?

Örülsz a gyermeked sikeres felvételijének, új munkahelyének, szép kocsijának, és nem érdekel a lényeg, hogy bár ezt úgy tűnik saját erejéből érte el, mégis semmi, nulla az örökkévalóság szempontjából, mert a szíve nem az Úré? Te is örülsz a csinnadrattának, de lélektelenül vagy jelen az istentiszteleteken és úgy jössz ki onnét, ahogyan oda bementél? Ez mind Ló-dábár. Tudod mikor mondhatod el, hogy te Isten lelki népe közé tartozol, a megtartásra való szent nemzet közé? Ha látod a menny számára egyetlen értéket: Jézus Krisztust! Ha valóban az Úr Jézus a te életed ura, ahogy sokszor megvallotta már a szád, akkor nem nyugszol bele a körülötted élők Ló-dábár életébe. Mert a benned élő Krisztus Lelke Ámósszá tesz téged, hogy menj és nyisd meg a szemüket, hogy a sötétségből a világosságra térjenek. Ennek tükrében, testvér, hogy látod most önmagadat? Adja meg az Úr, hogy látván láss és elengedve a sok értéktelen kacatot, az egyetlen értékeset, Jézust ragadd meg, hogy immáron nem saját erődből, hanem az Ő érdeméből, általa és benne tudj Istennek tetsző életet élni az Ő dicsőségére.


Imádság: Uram, köszönöm, hogy Lelked megmutatja az éles különbséget az örökkévalóság szempontjából értékes, és e világ szerint értékes dolgok között. Uram, bocsáss meg, hogy annyiszor ló-dábár mindaz, amivel körülveszem magam. Kérlek, téríts meg ebből, s add nekem is a próféták szent Lelkét, hogy én is mehessek, ahogyan Ámósz ment és hadd hirdessem meg minden népnek és nemzetnek az egyetlen igazi értéket, a te Igédet, az Úr Jézus Krisztust! Ámen.

Korábbi napok napi lelki táplálékai