"Tudom, hogy Ábrahám utódai vagytok, de ti meg akartok ölni, mert az én igémnek nincs helye bennetek.” (37)

Eszembe jut Örkénynek az egyik egyperces novellája, ami elmesélve talán hosszabb, mint maga az eredeti mű. A novella egyik szereplője – dr. K.H.G., aki miközben kényszermunkában gödröt ás – próbál beszélgetésbe elegyedni az őrzésére kirendelt német őrrel. Gondolván, hogy a német kultúra és költészet megfelelő közös alap lesz a beszélgetés kibontakozásához, híres költőket sorol, de német származás ide, vagy oda, az őr számára ismeretlen Hölderlin, Heine, vagy Schiller neve. Miközben olvasod a sorokat, te már érzed: nem lesz ennek jó vége. A gyanútlan doktor azonban lelkesen tovább próbálkozik, ám Rilke nevének említésére az őr már dühvel válaszol: lelövi dr. K. H. G-t, mert ez volt az egyetlen megoldás, amit ismert, amivel megszégyenített önérzetét kiegyenesíthette, s legyőzhette a másikat.

Jézus nem naiv. Pontosan tudja, hogy a mivel szavaira nem tudnak visszavágni a zsidók, nem tudják őt megcáfolni, de változni sem hajlandóak, ezért erre agresszióval fognak felelni: meg akarják ölni. Bezárják a szívüket, bezárják a fülüket, mert nem bírják elviselni, hogy Jézus minden önmentésüket, minden önigazságukat felülbírálja, sőt, megbuktatja. Nem bírják elviselni, hogy Jézus szava igaz, s felettük áll.

Mit érezel, ha azt mondom, hogy hited nem megfelelő. Még mindig túlságosan bízol saját magadban, s kevéssé Krisztus kegyelmében? Mit felelsz, ha azt mondom, hogy hited halott, mert sokszor csak a megszokás vezet, s nem az Istenbe kapaszkodó reménység. Mit érzel, ha azt mondom, a hálád, imádságod, bizonyságtételed megfáradt, mert meguntad már az örömhírt, természetesnek veszed, vagy gyakran elfelejtkezel az Isten Fiáról, aki érted az életét áldozta. Mit gondolsz, ha azt mondom, hogy életed nem tükrözi azt, hogy szereted az Istent? Milyen kemény, fájó szavak. Szerintem készíted magadban a válaszokat, a visszavágást, a tagadást, vagy legszívesebben kupán vágnál, mert hát milyen jogon mondok én neked ilyeneket. Az én első reakcióm is hasonló lenne.

Jézus gyakran rámutat igéjével, próbájával, életünk eseményeivel, hol van fogyatkozásunk a hitben, lehet, hogy nem a fent felsorolt területeken, de valahol lehet kicsinyhitűségünk, önhittségünk úgy, hogy észre sem vesszük. A kérdés csak az, hogy lerázzuk magunkról, agresszív dühvel elutasítjuk, vagy felfigyelünk szavára, s képesek vagyunk önvizsgálatot tartani, hogy vajon Jézus igéje, szava benne van –e még a szívünkben? Vagy Krisztus tartja tőled távol a bűnt, vagy a bűn tartja tőled távol Krisztust! Legyen Krisztus igéjének helye bennünk!

Urunk, megvalljuk, hogy sokszor fájnak dorgáló szavaid. Add Urunk, hogy ne legyünk olyanok, mint a gyerekek, akik befogják fülüket a te változásra hívó szavad előtt, s talán még azt is hajtogatjuk közben: nem hallom, nem hallom, nem hallom. Milyen jó, hogy Atyánk te soha nem teszed ezt velünk, hanem mindig hallod imádságunk, sőt azt is megérted, amikor talán csak sóhajként száll hozzád szívünk fájdalma, kérése, vágya, s azt adod, amire igazán szükségünk van. Ámen