A Református Bibliaolvasó Kalauz magyarázatos napi tápláléka.
"Ha ti megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok; megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket." (31-32a)
Valahol olvastam egy történetet egy katonai szemléről, ahol a tábornok azt a parancsot adta ki, hogy minden szabó lépjen előre egy lépést. A felhívást meghallva 3 katona is rögtön kilépett a sorból. A parancsnok magához hívta a hozzá legközelebb esőt, s mondta neki: mivel maga szabó, ezért szolgálat után jöjjön be, s javítson meg az egyenruhámon egy szakadást. A katona erre elvörösödött zavarral azt felelte: nekem csak a nevem Szabó, foglalkozásomat tekintve asztalos vagyok. Akkor a parancsnok a következőhöz fordult, meg a következőhöz, s mindegyükről kiderült, hogy csak a nevük volt Szabó, de a szabáshoz-varráshoz bizony nem értettek.
Keresztyénnek lenni azt jelenti, hogy valaki krisztusi, Krisztushoz tartozó, Krisztus tanítványa. Jézus pedig pontosan bemutatja azt a tanítványt, aki nem csupán név szerint, hanem valóságosan és igazán krisztusi: megtartja Jézusnak az igéit. Ez azt jelenti, hogy nem magunktól kell kitalálnunk, hogy hogyan cselekszik egy jézusi tanítvány. Előttünk van az Ige, a terv, a műszaki leírás, a használati útmutató, amelyet követhetünk és követnünk kell cselekedeteink, döntéseink, életünk során.
Csak hát sokszor mi éppen a szép tervek magvalósításánál bukunk el: lehet fáradságos munkával mást is építeni, mint ami Istennek tetszik. Lehet sokat fáradozni az Isten ügyén anélkül, hogy megkérdeznénk, hogy mi is az Ő tényleges akarata.
Jézus azonban nemcsak a tervet, az utat mutatta meg, hanem egy ígéretet is adott az övéinek, az Ő igéje megtart, az igazság megismerése megszabadít, Ő fog megszabadítani bennünket.
Aki él, aki dolgozik, akinek családja, munkahelye van, akinek feladatai vannak, és akinek felelős döntéseket kell hoznia, annak az életében lesznek viharok, ütközések, ellentétek, konfliktusok. Jön egy betegség, valami váratlan, nem várt esemény, egy rosszindulatú megjegyzés, egy hamis rágalom és már nem is tudja az ember, hogy hogyan viselkedjen. Hogyan is védhetné, menthetné, szabadíthatná meg magát. És éppen az a jó hír, hogy nem kell összeomlani a viharok, a nehézségek, a kétségbeejtő viszonyok láttán, mert nem a magunk ereje, jósága fog megszabadítani, megmenteni, és megtartani bennünket, hanem Krisztus, ha merünk ráállni az Ő szavára, ha merünk abból hittel élni.
Egy történet szerint Luther Márton számtalanszor került nehéz és kétségbeejtő helyzetbe és időnként még őt is megbénították aggodalmai, tehetetlensége. Egyszer aztán azt vette észre, hogy a felesége is szomorú és gyászruhát öltött. Egy idő után megkérdezte tőle, hogy ki halt meg, ki az, akit gyászol? Felesége szomorúan közölte vele, hogy meghalt Isten. Erre Luthernek aggodalma hirtelen nagy haragba csapott át, s elkezdte ostorozni a feleségét: hogy mondhatsz ilyet, hát hányszor megtapasztaltuk Isten gondviselését, szeretetét, nem inoghat meg a belé vetett bizalmuk. A felesége erre csendesen csak azt felelte: Akkor miért él úgy mintha meghalt volna? Akkor miért nem hiszi, amit az előbb elmondott?
Merjünk ráállni Jézus igéjére, merjünk abból élni, s akkor Krisztus végső szabadítása is a miénk lesz, hiszen ha „a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek.”
Urunk! Te annyiféle ígérettel, igei útmutatással, figyelmeztetéssel és vigasztaló üzenettel láttál el bennünket a szentírás által. Urunk add, hogy akarjuk megismerni és merjük komolyan venni szavadat. Segíts, hogy életünk az tükrözze, hogy mi a Te tanítványaid vagyunk. Ámen