„Jézus tehát ezt mondta: Amikor felemelitek az Emberfiát, akkor tudjátok meg, hogy én vagyok, és önmagamtól nem teszek semmit, hanem azt mondom, amire az Atya tanított engem.” (28)

Négy rabbi vitatkozott Istenről, de akármit mondott a negyedik, hárman mindig ellent mondtak neki. Megunva, hogy mindig gáncsoskodnak ellene, így kiáltott: Uram! Tudom, hogy igazam van, és ők tévednek! Kérlek, adj valami jelet, hogy bizonyíthassam nekik és végre higgyenek! Verőfényes napsütés volt, de abban a pillanatban, ahogy a rabbi az imádsága végére ért, egy hatalmas vihar támadt. A negyedik rabbi erre így kiáltott fel: Ez egy isteni jel! Látjátok, hogy nekem van igazam?!
De a másik három így felet: ugyan már, a nagy melegben gyakran keletkeznek viharfelhők.
A lehurrogott rabbi ekkor megint imádkozott: Uram, adj nekünk egy még nagyobb jelet! Erre megjelent négy kisebb viharfelhő, ami aztán egy hatalmas felhővé állt össze, majd egy villám csapott ki belőlük a közeli hegyen.
Megmondtam, hogy Isten nekem ad igazat! –ujjongott a negyedik.
De a társai azt mondták: semmi olyan nem történt, amit ne lehetne természetes okokkal megmagyarázni. A negyedik újabb imába kezdett, de amint kimondta, hogy „Uram…”, máris beborult az ég, megremegett a föld, és egy erős, mély hang hallatszott: „Igaza van!”
A rabbi odafordult a többiekhez, büszkén nézett rájuk: „Nos!? Erre mit feleltek!?” „Hát… – mondták a többiek – ez még mindig csak kettő a három ellen.
Ki látta Istent? Isten létezése annyira megfoghatatlan, hogy még hívő emberek lelkébe is befészkeli magát időnként a bizonytalanság érzése! Hiszen olyan nehezen leírható a hit, az egész örökkévalóság, a bűnbocsánat, meg az, hogy mit akar az Isten velem. Ha hallok is olykor valami hangot onnan felülről egy-egy bibliai Igén át, vagy egy-egy Lélekkel teljes prédikációban, egy-egy igei gondolatot olvasva: honnan tudjam, hogy valóban Isten szól hozzám? Mintha a sötétben tapogatóznék. Néha, mintha felismerném a hozzám szóló körvonalait, de minden olyan bizonytalan. Óh, bárcsak egy kis fény támadna, ó bárcsak egy pillanatra látnám tisztán, ki is az az Isten, aki szól hozzám, és akit én keresek! Bárcsak tudnék valami kézzelfogható bizonyosságot szerezni róla!
Aki látni akar, és aztán hinni, annak az se lesz elég bizonyíték, ha maga az Isten szól az égből. Pontosan ezért, Jézus sem akar cirkuszi látványosságként újabb és újabb jeleket tenni, nem akar bizonyítani semmit az őt megkérdőjelező zsidóknak. És van egy rossz hírem: nekem se akar bizonyítani, és neked se akar bizonyítani semmit. Ő egyedül az Atyának tartozik elszámolással, aki megtanította őt mindarra, amit mondania kell.
Jézus egyedül az Atyának tartozik engedelmességgel és elszámolással, de neki teljes odaadással fog elszámolni. Senkiről nem fog lemondani azok közül, akiket az Atya neki adott. Ahogy mondta: Ő utána fog menni az egy elveszettért is, még engem és téged is megkeres, ha erre van szükség.
Vajon adhatna –e Isten annál nagyobb bizonyságot létezéséről, szeretetéről, kegyelméről, hogy emberré lesz?! Hogy maga megy keresztre helyettünk, hogy maga vállalja a büntetést helyettünk. Hogy meghal, hogy mi éljünk, s feltámad, hogy megerősítő jelét adja nekünk, hogy mi az, ami ránk vár, hogy van örök élet. Ennél nagyobb bizonyságot nem lehet adni!
Csak ezt meg ne unjuk soha! Csak erre ne unjunk meg rácsodálkozni nap, mint nap, mert számodra sem lehet nagyobb bizonyíték, minthogy felemelve látod Őt a kereszten.

Köszönjük Atyánk, hogy neked semmi sem volt drága, hogy nekünk életet szerezzél. A menny minden áldását Krisztusban ránk kiárasztottad. Add, hogy ennek a mennyei szeretetnek a jeleit életünk eseményeiben felismerjük, s tudjunk hálából élni. Köszönjük Jézus, hogy te végig azt tetted, ami az Atyának kedves, engedelmes voltál, s egészen a keresztig mentél értünk. Hadd lehessünk ma mi is engedelmes gyermekek! Ámen