"Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!" (11)

Hadd meséljek el egy történetet, s bocsássanak meg, ha egy kicsit kiszínezem a történteket.

A mester mondott valamit a körülötte levőknek, s erre egymás után mindenki kiejtette kezéből a követ. Már nem néztek rá olyan gyilkos indulattal. Elengedték a ruháját és a haját, s fejüket lehajtva mindenki távozott. Ketten maradtak a rabbival, aki csak írt és írt valamit a porba. Ekkor felemelte a tekintetét, ránézett, s megszólította őt: „Hol vannak a vádlóid? Senki nem ítél el téged?”„Senki, Uram” - válaszolta. A férfi pedig ezt mondta neki: „Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz.”

Az asszonyban lassan-lassan tudatosultak a történtek. Összeszedte magát, elindult. Először csak automatikusa egymás után tette a lábait, aztán egyre gyorsabban ment, már szalad, rohant. Átfutott rajta a halálfélelem, a biztos pusztulás tudata, a megmenekülés izgalma, mámorító öröme. El sem merte hinni, hogy túlélte. Él! Életben maradt!!

Hogyan folytassa ezek után az életét? Mi legyen az első? Hova mehetne? Eszébe jutott a szeretője. A háza felé fordult. Szaladt, szaladt, hogy elmondja, hogy folytathatják, ismét szerethetik egymást.

Aztán egyre lassultak a léptei. Megállt. Csak állt az utca közepén.

Mit is mondott neki az a férfi? „Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva ne vétkezz.”

Nem ítéllek el… Az a férfi nem ítélte el, de nem is mentegette. Nem ostorozta, vádolta, nem alázta meg kemény szavakkal, de nem vett tőle ki esküt, ígéretet sem, hogy megváltozik. Nem utalt semmivel a múltra, hanem tálcán nyújtotta az újrakezdés lehetőségét.

Menj el… a rabbi visszaküldte őt az életbe, vissza a régi környezetébe. Ott kellene másnak lennie, másként élnie, akik között korábban is élt. Jaj, de nehéz lesz szembenézni velük…

Ne vétkezz többé… Ez a férfi többet látott benne, mint egy erkölcstelen házasságtörő asszonyt, látta benne a szeretetre éhes embert is és új célt adott szeretetével, bizalmával, kegyelmével az életének.

Most hogyan tovább?! Éljek ennek a bizalomnak, megelőlegezett kegyelemnek, a szeretetnek a fényben, vagy visszatérjek abba a sötétségbe, amiben eddig élt? Gondolkodott.

Lassan megfordult, mintha valami rossz álomból ébredt volna. Elindult haza. Egy másfajta öröm és valami szokatlan békesség járta át őt. Érezte, hogy életet nyert, értékes éltet nyert az irgalmas és rajta megkönyörülő férfi által, s már nem akart enélkül a szeretet nélkül élni.

Jézus, te nem skatulyázol. Mi annyiféle címkével látjuk el egymást, magunkat, de Te mást, többet látsz bennem, mint házasságtörő, felelősséget lerázó, önző módon szerető, alkoholista, hazug, csaló, függő, lusta, álszent, dicséretre ácsingózó ember. Te olyannak látsz, amilyen lehetnék. Jézus! Segíts rajtad tartanom a szemem. Ha kell az engem tanító Isten Fián, ha kell az összetört keresztre szegezetten, ha kell a feltámadott győztesen. Csak hadd lehessek az, aki a Te megelőlegezett kegyelmedből él! Ámen