„Jézus így válaszolt nekik: Az én tanításom nem az enyém, hanem azé, aki elküldött engem.” Jn (16)

Jézus cselekedeteit nem a zsidók és nem az emberi elvárásokhoz igazítja, hanem egyedül az Atyához. A lombsátrak ünnepének negyedik napján megy fel a templomba, hogy tanítson. Nem bizonyítani akar, nem meggyőzni, hanem beteljesíteni mindazt, amelyet az Atya kijelentett messiási ígéretében. Tanításának erejét és pontosságát a templomi szolgálatban lévők reakciója is megerősíti. A zsidók csodálkozó kérdése: „Hogyan ismerheti ez az Írást, hiszen nem is tanulta?” (Jn7,15.b) Nincs tudomásuk arról, hogy az akkori kor szerinti oktatásban részesült volna, Jézus ismerete mégis tagadhatatlan, forrása titok marad kérdezői előtt, akik látás után akarnak hinni. Jézus tudása Istennel van összhangban, nem mérhető emberi léptékkel, egyedül hit által fogadható el. Jézus maga mondja: „Az én tanításom nem az enyém, hanem azé, aki elküldött engem.” Istenre, az Atyára mutat rá, Őt állítja az események középpontjába. Nem a megfelelést, hanem az elfogadást helyezi az őt kérdezők elé. Isten kijelentése, Igéje a fontos, amely mindenek felett áll.

Az Atya szeretette, bűnbocsátó kegyelme kell, hogy a fókuszban legyen. Tehetjük tudományos vizsgálat tárgyává Jézus tanítását, de mit sem változtat annak igaz voltán. A valódi változásra nekünk van szükségünk, hogy tudjunk kilépni abból a szemléletből, amelyben addig voltunk. Az énközpontú gondolkodásunkból, figyelmünket Isten tanítására kell helyeznünk, hogy megérthessük és életünkbe fogadhassuk mindazt, amelyet kijelentett és számunkra megbizonyított a Krisztus Jézusban. Jézus kijelentése, hogy tanítása nem az övé nem tagadást, önmaga lekicsinylését, leminősítését fejezi ki, hanem a fiúság lelkületének alázatát mutatja. Messiási tudatának teljes birtokában engedelmes marad, s a gonosz minden kísértése, próbálkozása hiába való erőlködés csupán. Nincs rés, nincs kapaszkodó, mely sebet ejthetne Isten szabadítói tervének megvalósulásában. Mintegy megerősítve Jézus azon bizonyságtételét, mikor azt mondja: „Én és az Atya egy vagyunk.” (Jn 10,30.)

Mi hogyan fogadjuk Jézus megszólító szavát? Milyen szív, lelkület fogadja szívünkben a Kijelentés magvait? Mert ebben csak mi vagyunk az „ismeretlen változók”.

Végtelen kegyelmedre bízzuk életünket Istenünk! Köszönjük, hogy kijelentésed tanítását adtak a Te Fiadnak, ami által naponként megszólítasz bennünket! Kérünk Téged erősítsd szívünkben a vágyat Igéd naponkénti lelki táplálékunkká váljék! Ámen