„aki hallja az én igémet és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van, sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe”

Nem véletlen, hogy János apostolt a középkor óta szárnyaló sashoz hasonlítják, aki a magasból szemléli a megváltás tényét és az olvasó tekintetét is fölfelé emeli. Az ő evangéliumába minden történés fölött ott lebeg az Isten, és Jézus beszédeinek azokat a momentumait tartotta megőrzésre méltónak, amelyek mintegy felülről, bizonyos távolságból értelmezik és magyarázzák az eseményeket. A mai igeszakasz folytatása az előző verseknek, tovább viszi az Atya és a Fiú kapcsolatát és egyszerre beszél a teremtés óta meglévő szoros és elválaszthatatlan viszonyról és a jelenről. A hallgatóság most is a farizeusok tábora, akik immár bizonyítottnak vélik, hogy Jézus méltó a halálra. Előttük idézi fel hitük egyik alapigazságát, ugyanakkor lehetőséget kínál a továbblépésre, a változtatásra. Kinyilvánítja, hogy annak van örök élete, aki meghallja az Ő szavát és hisz annak, aki elküldte Őt. Az Ő szava egyszersmind az Atya szava is, és aki ebben hisz, Jézus küldetésében is hisz, mert a kettő nem választható szét. Az örök életről mondott szavak először a jelenről szólnak: az, aki „hic et nunc” azaz itt és most képes benne hinni és elfogadni hittel, amit Jézus kínál, az már átment a halálból az életre. A pillanat adta lehetőséget kínálja ellenségeinek, hogy egy új életbe léphessenek. Adott a pillanat, hogy az igehallgatók felismerjék a halálból az életbe hívó szót és átlépjenek oda. Aki megteszi, nincs ítélet alatt. A zsidók hitték, hogy Istennek van önmagában élete, mert ő az élet forrása. Most azt kellene megérteniük és elfogadniuk, hogy ez Jézusra is igaz. Neki is van önmagában élete, mert egyek az Atyával, részese létezésének kezdettől fogva. Ő is forrása az életnek, amiből bátran meríthetnek, akik meghallgatják a szavait. Majd magasabb régiókba emeli a hallgatókat, egészen az ítéletnapig vezeti a tekintetüket, hogy meglássák az élet és az ítélet ott sem választható el. Akkor is ítéletet tart majd, de azok felett, akik már elhunytak, ahogy olvassuk: a sírokban levők felett. S kétfelé választja őket majd, cselekedeteik szerint, de akkor is az Atya akaratára figyelő engedelmességgel.

A farizeusok elszalasztják, - többször is - a lehetőséget, hogy átmenjenek a halálból az életbe. Sorsuk legyen figyelmeztetés, hogy mi ne járjunk hasonlóképpen. Fogadjuk el hálás szívvel a felkínált alkalmakat, éljünk velük, hogy boldogok lehessünk itt a földön és majd az örökkévalóságban.

Imádság: Istenünk, Atyánk! Hálásak vagyunk a sok lehetőségért, amit eddig elénk adtál és újra megköszönjük Őt magát, aki a legnagyobb lehetőség minden embergyermeked számára. Meg kell vallanunk, hogy sokszor elszalasztottuk a vele való találkozást, így azokat a lehetőségeket is, amikor a tőle kapott erővel jót tehettünk volna másokkal és elvihettük volna a lehetőségek hírét a sötétségben lakók közé. Bocsásd meg ezt nekünk Őérte. Ámen.