„Elment ez az ember és elmondta a zsidóknak, hogy Jézus az, aki meggyógyította.”

Gyerekkoromban rengeteg mesét hallottam és magam is olvastam nagyon sokat. A népmesékben voltak nagyon sokszor visszatérő formulák, amiket nagyon szerettem. Ilyen volt a következő is: jótett helyébe jót várj! Mondták ezt manók, törpék, anyókák, beszélő állatok, szolgálók és királyok is. Persze, ahogy az ember távolodik ettől az életkortól egyre inkább rájön, hogy a mindennapi életben ez nincsen így. A regényekben előfordul még, de már Jókai is azt írta egy helyen: „A hála egy neme a gyűlöletnek”. Súlyos megállapítás és alkalmas arra, hogy elvegye az ember életkedvét és hitét abban, hogy érdemes jót tenni másokkal.

Jézusnak is szembe kellett néznie az emberi hálátlansággal és a gyávasággal. Pedig! Azt hihetnénk, hogy akit harmincnyolc nyomorúságban, másokra utaltságban eltöltött év után megajándékoz az egészséggel, igazán hálás lehet neki. De nem az. A nép vezetői, aki talán tanúi voltak a gyógyulásnak, rögtön kérdőre vonják. Tudni akarják, ki az, aki éppé tette, s aki azt mondta neki, hogy vigye az ágyát, mikor szombat van. Már maga a gyógyítás is kiverhette náluk a biztosítékot, mert a farizeusi hozzáállás szerint egy nyomorékot látva azt kell mondani, hogy legyen áldott az Örökkévaló, mert nyilván a bűnének jogos büntetése az állapota. Az meg, hogy azon a napon történik, amikor semmit sem szabad tenni, csak nyugalomban lenni, Isten nagyságában gyönyörködni és azt magasztalni, felháborító. A munkavégzés pedig, akár a gyógyításra akár a cipekedésre gondolunk, Isten ellen való vétek. A férfi nem ismeri Jézust, lehet, hogy nem is volt kíváncsi a nevére, vagy annyira eltöltötte az öröm, hogy elfelejtette megkérdezni tőle, így nem tud felelni. Később azonban összetalálkoznak a templomban, és ezután már pontos jelentést tud tenni. Hiába inti Jézus vigyázásra, önmérsékletre, a vétkezéstől való tartózkodásra, szavának nincsen foganatja. A figyelmeztetésre, - hogy annál, amiből megszabadult, még rosszabb is történhet vele, - nem hallgat. Elmegy, és nemcsak a hála hiányzik a szívéből, de arra is képes, hogy elárulja azt, aki jót tett vele.

Érezzük, hogy itt a hálának, a köszönetnek kellene következnie, ehelyett gonoszságot, önzést látunk. Amit tesz, az kimeríti a Jézus által kimondott rosszabbat. Valakit elárulni, pláne azt, akinek csak hálásak lehetünk, rosszabb, mint betegen, de tiszta lelkiismerettel feküdni gyógyulásra várva. Emberektől félni, nekik engedni és közben kiszolgáltatni a segítőt, a jót, az igazat: bűn és vétek. Isten őrizzen meg mindannyiunkat ettől.

Imádság: Istenük! Ha visszanézünk életünkre, bizony van miért szégyenkeznünk. Ott lapulnak az események között aprócska árulásaink, amiket elkövettünk, Ellened és egymás ellen, úgy vélve, nem olyan súlyosak ezek. Hittük őket gyengeségnek, hibának, de bűnnek és véteknek ritkán. Ezekkel állunk most meg előtted és kérünk, légy irgalmas hozzánk és bocsásd meg mindegyiket. Jézus nevében kérünk! Ámen.