„Az asszony pedig otthagyta korsóját, elment a városba, és szólt az embereknek.” (28.)

Egy neves hegedűművészt megkérdeztek, hogy mi a titka annak, hogy ilyen nagyszerűen bánik a hangszerével. A művész két szóval válaszolt a kérdésre: „szándékos mellőzés”. Aztán elmagyarázta, hogy mit ért ez alatt. „Régen sok minden volt, ami az időmet lekötötte. Reggeli után bevetettem az ágyamat, rendbe tettem a lakást, port töröltem, és mindent elvégeztem, ami aznapra szükségesnek tűnt. Miután ezeket elvégeztem, elővettem a hegedűmet és gyakoroltam. Ez a rendszer végsősoron akadályozta, hogy a hegedűjátékom kellőképpen fejlődjön. Ezért megfordítottam a dolgokat. Elhatároztam, hogy hagyok mindent mindaddig, amíg először be nem fejezem a gyakorlást. Ez a szándékos mellőzés lett a sikerem titka”.

Történetünkben sokkal többről van szó, mint sikerről. Az élet teljességéről szól, és arról, hogy annak hírét másokkal megosszuk. Mert Jézussal találkozni annyit jelent, mint életet találni. Jákób kútjánál, kihasználva a helyszín adta példa lehetőségét, Jézus az élő vízről beszél, egy olyan vízforrásról, amely az örökkévalóságig az életre táplál. A víz mindig az élet jele és forrása. Rendkívüli fontosságú, különösen ott, a vízben szegény vidéken. A víz egyenlő az élettel. Amit Jézus kínál, az az örök életre buzgó víz forrásává lesz bennünk. Életünk enélkül csak puszta lét. De Isten eredetileg nem erre teremtett minket. Isten azt akarja, hogy puszta létünk megteljék mennyei tartalommal már itt, e földi világban. Hogy a szilánkokra hullott életünk az egészség felé tarthasson. Az örök élet már most újra részesedés Isten életében.

Ha valaha lehetőségem lenne egy rövidfilmet készítenem a samáriai asszony történetéről, akkor biztos, hogy a záró képsorokban arra a bizonyos korsóra közelítenék, amelyet a nő otthagyott a Jákób forrásánál. Ezt a mozzanatot János, a szemtanú nagyon fontosnak tartotta lejegyezni. Értékes agyagedény volt ez, nem csak a kimunkálása miatt, hanem a funkciója miatt is. A mindennapi élethez szükséges víz tárolására szolgált. Mégis otthagyta az asszony, amikor megérkeztek a tanítványok, akik igencsak megdöbbenve vették tudomásul a történteket. Igen, izgatott volt az asszony a hallottak miatt. Igen, sietett. De biztos, hogy nem felejtette ott a vizeskorsóját, hanem „szándékosan mellőzte” azért, mert most már valami sokkal fontosabb célja lett. Ugyanúgy megszomjazik, jönni kell majd vízért és szüksége lesz a korsójára. De most csak lassítaná és hátráltatná abban, hogy minél hamarabb elmondja az embereknek, hogy Krisztussal találkozott.

Sok lényeges dolog van az életünkben, a feladatainkat naponta el kell végeznünk. A legtöbb elsőbbségi kérdés, hogy mit helyezünk előre, nem egy fontos és egy jelentéktelen dolog között dől el, hanem sokkal inkább fontos és legfontosabb között. De ha az otthagyott korsóra közelít tekintetünk, soha ne felejtsük el, hogy ott lehet hagyni a lényeges dolgokat, hogy elmenjünk és elmondjuk a legfontosabbat: Jézus változást hozott az életembe, gyertek, ismerjétek meg! Mert akinek köze van Jézus Krisztushoz, akit már betöltött az élet, az nem maradhat néma. Nincsen szégyellnivalónk, hiszen a legjobbat kínáljuk: örömet, reménységet és üdvbizonyosságot hirdethetünk az embereknek. Nem csak szavakkal, hanem tettekkel is.

IMÁDSÁG: Mennyei Atyánk! Köszönjük, hogy az élet teljességét hoztad el számunkra Jézus Krisztusban. Kérünk add nekünk azt a vágyat, hogy szomjazzuk az Ő jelenlétét. Imádkozunk bölcsességért, hogy megtaláljuk a helyes sorrendet, hogy a legfontosabb Te magad, és a Rólad szóló bizonyságtétel