„Egy samáriai asszony jött vizet meríteni. Jézus így szólt hozzá: Adj innom!” (7)

Szavak. Melyeket önmagukban egyre jobban értéktelennek érzünk. Ígéretek, amelyeket soha nem tartanak be; felszínes együttérzés, amelyből hiányzik az őszinteség; körmönfont állítások, amelyek jó esetben is csak féligazságokat tartalmaznak… Nem csoda, hogy sok esetben bizalmatlanok vagyunk, és nem szavakat akarunk hallani, hanem azok tartalmát látni és megtapasztalni. Nos, mindez látszólag megnehezíti azt, amire keresztyénként hivatottak vagyunk, hiszen a kommunikációnk alapvetően szavakkal történik. Az orvosoknak van gyógyszerük; a keresztyéneknek pedig vannak szavaik. Az imádság szava, az igehirdetés szava, a reménység szava, a bátorítás szava, a vigasztalás szava, vagy az igazság szava. Szavak… Ezért nagyon fontos, hogy Jézus Krisztusban, a testté lett Igében szavaink visszakapják erejüket. A szavak, amelyeket az Ő nevében mondunk újra megtelhetnek igazsággal, kegyelemmel és az emberi élet megújításának, megváltásának eszközei lehetnek. Erről is szól Jézus és a samáriai asszony története.

Mit tett Jézus valójában ezért az asszonyért? Nem gyógyította meg semmilyen betegségből, nem támasztotta fel a gyermekét a halálból, nem változtatta a vizét borrá. Egyszerűen csak beszélt hozzá. Szavak. De a szavak, amelyeket Jézus mondott, gyökeresen különböztek minden eddigi szótól, amit valaha hallott. A kegyelem és igazság szavai voltak, és olyan erővel bírtak, hogy az asszony ezek után soha többé nem volt a régi már.

Ez a történet mégsem a szavakkal, hanem éppen ellenkezőleg, a csenddel kezdődik. És nem a kellemes csenddel, hanem a kemény, áthatolhatatlan falként tornyosuló csenddel. Mert, aki a kúthoz jött samáriai volt, és aki a kútnál megpihent zsidó volt. Mert, aki a kúthoz jött nő volt, és aki a kútnál megpihent férfi volt. A samáriai nő és a zsidó férfi között a hallgatás fala állt, az előítélet és a gyűlölet tégláiból felépített fal, amelyen nem hatolhatott át egyetlen szó sem.

Adj innom! – mondta a zsidó férfi a samáriai nőnek, és a fal leomlott. Két szó, látszólag hétköznapi rövid mondat, amely szembement a kultúra szemléletével, és a fal leomlott. Az asszony megdöbbent, talán még meg is ijedt és szavaival megpróbálja újraépíteni a falat. De szavainak szélviharában Jézus meghallja és meghallgatja az asszonyt.

Igen, leomolhat a fal, amelyet talán épp a szavainkkal építettünk, amelyet a büszkeség, az előítélet, a harag és ki tudja miből megformált téglákkal hordtunk össze. Egy helyén mondott szó, a csendes „bocsáss meg”-gé vagy őszinte „hogy vagy”-gyá alakult „adj innom” mindent megváltoztat. Leomlik a fal, és akkor meglátod a túloldalon lévő embert és ő meglát téged. Hagyjuk a téglákat az elmúlt esztendőben, és ha van mit lebontani, akkor kezdjünk annak neki.

„Szavak, csodálatos szavak, Békítenek, lázítanak, Eldöntenek egy életet”. – írja Juhász Gyula. A lázításhoz jól értünk. De a békítés és a békülés lehetősége is megadatott, éppen az a Jézus adja meg, aki megbékített bennünket Istennel. Ez legyen, ami tényleg eldönt egy éltet és egy kapcsolatot.

IMÁDSÁG:

Mennyei Atyánk! Áldunk, hogy van szavad hozzánk is. Köszönjük, hogy szavad és Igéd által élet és gyógyulás születik szívünkben. Kérünk, adj ma is csendet, hogy meghalljuk és megértsük a beszéded. Kérünk, hogy Szentlelked által légy jelen az életünkben, hogy a beszélgetéseinken, közléseinken keresztül is láthatóvá, megtapasztalhatóvá válj azok számára, akikhez küldesz. Ámen.