„Bizony, bizony, mondom neked: ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát.” (3)

Jézus Nikodémust a Lélektől való újjászületésről tanítja. Azt mondja neki, hogy csak az mehet be az isten országába, aki a Lélektől született újjá. Mit is jelent újjászületett keresztyénnek lenni?

Ha nagyon őszinték akarunk lenni magunkkal, akkor azt kell mondanunk, hogy a mindennapokban sokkal égetőbbnek tűnő feladatokkal és kérdésekkel kell foglalkoznunk. Hétköznap reggelente például: gyereket elvinni az iskolába, munkahelyre időben beérni, ledolgozni azt a napi akárhány órát, utána bevásárlás – mi legyen a vacsora, stb. De a nagyszülőknek ugyanígy: házimunka, kertimunka, hogyan tudok segíteni a gyerekeimnek, unokáimnak, kivenni a részünket a gyülekezeti teendőkből is. Valaki egyszer azt mondta, hogy amióta nyugdíjas nincs ideje semmire. Akár idősek, akár fiatalabbak vagyunk, a sok teendők között a mai ember nem nagyon foglalkozik ilyen kérdésekkel, hogy vajon újjászületett keresztyén-e.

De a felszín alatt, a sok hétköznapi feladatok mögött mindannyiunk lelkében, még ha kimondatlanul is de ott lappang szüntelen ez a dilemma: hányadán áll az ember a Teremtőjével? Rendezve van-e a kapcsolatom vele? Ha valamire megtanított minket ez a modern világ, akkor az az, hogy az ember nem tudja elfogadni, hogy a valóság csak ennyi, amennyit tapasztalunk belőle. Amit látunk, hallunk, szaglunk, ízlelünk és tapintunk. Ez kevés, ez múlandó, ennyivel nem elégedhetünk meg. Az élet több kell, hogy legyen ennél. De ha valóban több ennél, akkor tényleg felmerül bennünk a kérdés: hogyan viszonyulunk ahhoz, ami túlmutat ezen a földi életen. Tulajdonképpen erről beszél Nikodémus is Jézussal. Régies nyelven és furcsa képeket használva ezt taglalja Jézus Nikodémusnak is. Így hát ezt az Igét olvasva nekünk is fel kell tennünk a kérdést magunkban: hogyan állok az Istennel?

Mert igazán csak akkor lehetünk békességben önmagunkkal és az Istennel, ha életünkben ez a gyökeres változás bekövetkezett: ha az Isten Lelke újjászült bennünket. És itt nem arról van szó, hogy mi magunk próbálunk valamiféle megfeszített módon jobbak lenni. Ez legfeljebb csak felszíni tünetkezelést jelenthet. Jézus is gyökeres változásról, újjászületésről beszél. Egy picit olyan ez, mint a régi Avas Szálló Miskolc főutcáján. Talán van, aki ismeri. Az én gyerekkoromban már csak moziként működött. De láttam róla fényképeket, hogy fénykorában valóban a város ékessége volt. De elhanyagolták az épületet, nem tudták fenntartani. Homlokzata omladozni kezdett. Az utcafronti része vállalhatatlanná vált. Megoldás kellett. Mit ötlöttek ki? Egy vásznat feszített ki az épület elejére, amire rávolt festve, hogy egykor hogyan nézett ki. Ötletes megoldás, való igaz. Még jól is mutat valamennyire. De attól a vászon mögött az épület ugyanúgy omladozik és romokban áll.

A mi életünkben is lehet minden boldog is vidám a felszínen. De ha a lelkünk romokban hever, mindegy milyen felszíni megoldást találunk, a probléma nem lesz megoldva. Amíg mi abban reménykedünk, hogy ha a külsőt változtatjuk meg, akkor a belső is meg fog változni, addig az Isten Lelke a belsőt akarja megváltoztatni. Ezt jelenti újjászületni.