Napi lelki táplálék

2Kor 13

Napi Ige – Dancs Edina

A Református Bibliaolvasó Kalauz magyarázatos napi tápláléka.

Én, te, ő-mi!

„Végül, testvéreim, örüljetek, állítsátok helyre a jó rendet magatok között, fogadjátok el az intést, jussatok egyetértésre, éljetek békességben, akkor a szeretet és békesség Istene veletek lesz.” (11)


A második korinthusi levél végén Pál apostol csupa pozitív biztatást, intést ír a gyülekezetnek. Ebből is kitűnik irántuk való szeretete. Az egész közösségnek ír, s az egész közösségre nézve ad tanácsokat: Örüljetek, állítsátok helyre a jó rendet magatok között, fogadjátok el az intést, jussatok egyetértésre, éljetek békességben, akkor a szeretet és békesség Istene veletek lesz. S itt nem arról van szó, hogy a szeretet és békesség Istene ne akarna velük közösséget vállalni akkor is, ha épp mindezeket nem csinálják, hanem arról, hogy a közösség saját magát zárja el az Úrral való bensőséges kapcsolattól, ha békétlenség, egyet nem értés, harag, versengés, stb. van köztük. Mindenkinek, aki a közösséghez tartozik, személyes felelőssége a közösség életének helyre állítása. Sokszor nehezünkre esik közösségben gondolkodni. Szeretjük a közösségeinkhez intézett felhívásokat úgy értelmezni, hogy az a közösségben másnak szól, nem nekem. Pedig ha mindenkinek szól-nekem is! A karácsonyi üzenet: Immánuel-velünk az Isten!-szintén mindekinek szól, tehát nekem is! Ez már jobban hangzik. De ha ezt felismerem, s Vele élek, akkor nem vonhatom ki magam azok közösségéből, akikhez Ő ugyanúgy eljött, mint hozzám! Imádkozz ma a gyülekezetedért! Ámen!

Imádság: Urunk, köszönjük, hogy társas lénynek alkottál meg minket! Köszönjük, hogy szeretetedet és áldásaidat is megkaphatjuk egymásban, egymás által. Köszönjük a testvéri közösséget, s kérünk azokért, akik egyedül érzik magukat, Te adj melléjük társakat, testvéreket, barátokat! Add, hogy a karácsonyi örömöt meg tudjuk osztani másokkal is, és formáld gyülekezeteinket, hogy valóban a Te nyájad legyen! Ámen!

Korábbi napok napi lelki táplálékai